17. Együtt. Boldogan. (Vége)

Sziasztok! Így az utolsó résznél úgy érzem muszáj vagyok írni valami kis megjegyzést.:) Nagyon szerettem írni ezt a fanfictiont, (zárójelben megjegyzem ez volt az első ficim is) és rettentően jól esett a sok bíztatás, és pozitív visszajelzés, miszerint tetszik nektek, szóval nagyon hálás is vagyok értük. Köszönöm, hogy elolvastátok!:) Tehát, íme itt az utolsó rész (külön kérésre, valamint azért is, hogy befejezzem a kis 2Jinket) egy "kis" yaoi beütéssel. Jó olvasást!:)♡


Taehyung szemszöge:

Nehéz a srácok nélkül, meg persze szokatlan is, na de Anna nélkül... egyenesen kínzó. BigHit papa nem fogadta túl jól, hogy úgy jöttem, haza, hogy nem szóltam előtte, de már nem számít. Itthon vagyok. Megnyugtatónak kellene, hogy legyen ez a kijelentésem, mégis valami rettentően hiányzik. Talán jobb lenne, ha nem tudnám, hogy mi...vagy ki az, de pontosan tudom. Anna hiányzik.


Anna szemszöge:

-Sziasztok! -kiáltok be a nappaliba, mikor belépek az ajtón. Utóbbi időben természetessé vett szokásommá vált naponta átmenni Momoékhoz, de azt a hiányt, amit a Taehyung nélküli légtér okoz, sehogy sem tudom betölteni. Bár csak két napja ment el, olyan mintha már hetek óta távol lenne. Hogy fogom én akkor az életem hátralévő részét kibírni nélküle?
-A nappaliban vagyunk! -hallom Momék hangját és elindulok az említett lakás rész felé. Még oda se érek, Gyeomie már a nyakamba ugrik.
-Anna! Anna! Végre, hogy itt vagy már! -szorongat a kis srác. Meglepő, hogy milyen vidám mindenki Jungkookot kivéve.
-Mi baj Kookie? -lépek oda a maknaehez, mire az szomorkás mosollyal néz fel rám.
-Hatkor indul a gépünk. -mondja az esti időpontot, miközben szinte már kicsordul egy könnycsepp a szeméből. -Rossz lesz nélküled. -sóhajt fel. -Na jó, nem tudom tovább játszani! Mondjátok el neki. -nevet fel, sőt, szabályos hahotázásba kezd, az előbb szemében csillogó könnycsepp pedig azonnal el is tűnik.
-A torkodon akadt valami? Mi bajod? -erre a mondatomra pedig mindenki nevetésbe kezd. -Mit nevetsz? -vágok Namjoonhoz egy párnát, de mostanra már én is kuncogni kezdek.
-Sok mindenről kell most beszélnünk veled. -veszi komolyra a szót a leader, és megköszörüli a torkát. -Először is Momoék úgy döntöttek, hogy határozatlan időre Koreába költöznek.
-Adódott egy kihagyhatatlan állás ajánlat, így úgy döntöttünk Szöulba megyünk. -vág közbe Momo, Yugyeom pedig hirtelen az ölembe ugrik.
-Elköltözünk Anna! Hát nem király? Olyan jó lesz! Taehyung hyung azt mondta, hogy van ott egy csomó játszótér, és képzeld, azt is mondta, hogy ha megérkeztünk, kapok tőle vattacukrot! -kezd el nevetni, ahogy már szinte hallom, hogy forognak a gondolatai az ottani életről. Már éppen közölném mennyire örülök, hogy Momonak sikerült jó állást találnia, mikor Namjoon szólal meg.
-Na igen, Taehyung... Már nekünk fáj azt nézni, hogy mennyire bénák vagytok! Esküszöm neked, hogy még sosem láttam, két ekkora gyíkot. Meg... V-t se láttam még ilyennek.
-Ja, én se. -mondják a többiek is, szinte egy emberként.
-Szóval ezt rendbe kell hoznotok. -szólal meg Hoseok.
-És lehetőségetek is lesz rá. -vigyorog rám Jimin.
-Oké. Fiúk. Gőzöm sincs miről beszéltek. Nem értelek titeket. -értetlenkedek. Lehetőség? Taehyung? Mi a fasz van?
-Na jó, fogjátok be, majd én elmondom. -nevet fel Yoojin, nekem pedig csak most tűnik fel, hogy ő is itt van. -Szóval, Rapmon beszélt Bighit Papával, és a szüleiddel is. Stylistként fogsz segíteni a Bighitnél. Úgy gondoltuk, mivel nem jelentkeztél egyetemre és a nyelvel sincsenek problémáid, jó tapasztalat szerzési lehetőség lenne. A szüleidet nem volt könnyű meggyőzni, de miután bevetettük minden bájunkat beleegyeztek, hiszen azért mégiscsak húsz éves vagy, és teljesen ész érvekkel játszunk. Szóval Leiner Anna most azonnal rohanj haza pakolni, velünk jössz! -fejezi be. Fel sem fogom a szavait. Én? Bighit? Rapmon intézte el? A szakmámban dolgozni? Megyek? Korea? Csomagolni? Utazok? Úgy vízhangzanak a fejemben a szavak, mintha sosem hallottam volna még őket. Csak ülök, és bámulok magam elé. Próbálom felfogni a mondatokat, amiket Yoojin mondott, de képtelen vagyok. Nem tudom elhinni, hogy ez most valóban megtörténik, az egész túlságosan hihetetlen. Majd egyszer csak egy nagy kattanás, és hirtelen olyan mintha egy szem pillantás alatt minden kételyem, aggodalmam és döbbenetem elpárologna, és csak az örömöt hagyná maga után.
-Jézusom Nam! -kapom szám elé a kezem. -Köszönöm! -ugrok a leader nyakába, ő pedig nevetve viszonozza ölelésem. -Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nem fogtok csalódni bennem!
-Abban biztos vagyok. Jól van, jól van, szívesen tettem.  -tol el magától. -Most pedig rohanj pakolni!
-Máris! -ugrok fel, és kiszaladok a házból.


Taehyung szemszöge:

A srácok gépe koreai idő szerint délután kettőre érkezik meg, de már most izgatott vagyok! Újra beindulnak a munkálkodások, comeback, koncertek, interjúk, műsorok, új album, és ami a legkirályabb: Új haj szín! Igen, végre én vagyok a soros a haj szín változtatásban. Annyira izgatott vagyok már! Tűkön ülve várom Rapmon üzenetét, miszerint megvannak, becsekkoltak, és már nem sokára felszáll gépük, a hívás azonban nem érkezik. Az órára pillantok, ami hajnali kettőt mutat, és akármennyire is ébren akarok maradni, és megvárni az üzenetet, sajnos az álmosság győz.


Anna szemszöge:

-Hiányozni fogsz nekünk! -ölel át apa, ahogy a reptér előterében állunk.
-Ti is nekem! -mosolygok rájuk.
-Értesíts, ha van valami! -köti a lelkemre Gin.
-Ígérem! -küldök a levegőbe egy puszit.
-Minden megvan? Mindent eltettél? -aggodalmaskodik anya.
-Igen, minden megvan. -próbálom nyugtatni.
-Próbálj ki minden hülyeséget, jó? De komolyan! Helyettem is. -tesz úgy Tom, mintha elmorzsolna egy könnycseppet, majd felnevet.
-Szólj, ha baj van, jó? Azonnal hívj! -néz rám szigorúan Teo, a bátyám kezét szorongatva.
-Jól van, jól van. -nevetek fel. Végigölelek mindenkit, míg már csak a bátyám marad.
-Próbáld meg nem megölni magad, jó? Vagy olyan béna. -kacsint rám.
-Majd próbálkozom. -mosolyodom el. Még egy utolsó intés mindenkihez, és elindulok a becsekkoláshoz.


Jin szemszöge:

 -Jin, beszélnünk kell. -néz rám Yoojin nagyot sóhajtva. Elszakítom tekintetem arról a gyönyörű látványról, amit a felhők fölé emelkedő gép nyújt, és barátnőmre nézek. Szemében látom az aggodalmat, a megbánást, a bánatot.
-Mi baj Yoojin? -fordulok felé teljes testtel.
-Én... nem is tudom hol kezdjem... Ne haragudj Seokjin, de nem fogok keríteni. -nagy szemekkel nézek rá. Sosem hívott még így. Nem tudom mit akar kihozni ebből. -Én már nem érzem ugyanazt. És azt hiszem te sem. Szerintem a kettőnk kapcsolata ellaposodott, és valamiért úgy érzem, én ezt már nem szeretném rendbe hozni. Nem érzem már azt a szerelmet, mint mikor két éve belenéztem a szemedbe, és szerintem már te sem. Csodás volt a veled töltött két év, de úgy érzem ennek most véget kell vetnünk, és bárhogy is lesz, mi erről a gépről már nem egy párként fogunk leszállni. Nem szeretném megbántani az érzéseidet, mert rengeteget jelentesz nekem, de már nem a páromként. Szeretném, ha barátok lennénk, ahogy a kapcsolatunk is már inkább baráti. -nehezen jutnak el a szavai az agyamig. Először fel sem fogom mit mond, majd egyszer csak bevillan. Az elmúlt egy hónapban alig értünk egymáshoz Yoojinnel, úgy mint egy pár. Igaza van. Ez a kapcsolat már inkább baráti, mint szerelmi.
-Megértelek. És egyet is értek veled. Igazad van, ne erőltessük. Szerettem a veled töltött időt, de ez már nem szerelem. -adok igazat neki, és hirtelen, mintha egy kő esne le a vállamról. Mintha valami, nagy teher egy pillanat alatt elpárologna.
-Szeretnék mondani még valamit. -köszörüli meg a torkát. -Részemről tudom mi az ok amiért nem úgy érzek már irántad. Szerelmes lettem. Valaki másba. A te oldaladról mi az indok? -kissé meglep, hogy ilyen nyíltan kezeli a helyzetet, és talán érdekelnie kellene, hogy kibe lett szerelmes, vagy esetleg fájnia kéne a szavainak, de ehelyett egyetlen szó lebeg a szemem előtt. Jimin.


Anna szemszöge:

Annyira hihetetlen ez az egész. Itt ülök a repülőn, alig tíz óra múlva pedig már Szöulban. És... ott lesz Taehyung is. Rettenetesen aggóm. Mi lesz ha... ha nem fog velem szóba állni? Minden oka meglenne rá... Nem bíztam benne. De... szükségem van rá. Ez alatt a pár nap alatt rájöttem, hogy mindenhol őt látom, és mindenkiben őt keresem.


Jin szemszöge:

Nem tudom mikor aludtam el, egyszer csak a pilóta (végre) koreai szavaira leszek figyelmes, ahogy közli, hogy nem sokára megkezdjük a leszállást Szöulban, és megkér, hogy csatoljuk be az öveinket.
-Haza jöttünk. -jelentem ki egy sóhajjal nyugtázva. A tőlem balra ülőre nézek, majd megsimítom a karját.
-Yo, csatold be az öved, mindjárt leszállunk.


Anna szemszöge:

Fogamat összeszorítva várom, hogy végre landoljon a gép. A fülem ki-be pattog, érzem, ahogy a légnyomás egyre jobban próbál felhúzni a székemből; végül egy nagy bukkanással nyugtázom, hogy végre földet értünk. Itt vagyunk. Megérkeztünk. Amint a gép megáll, a pilóta elköszön, az utasok pedig már szinte rutinos mozdulatokkal szedik össze a kézi poggyászunkat. Követem én is példájukat, és leindulok a gépről, annak a helynek az irányba, amit találkozási pontnak beszéltünk meg a többiekkel.
-Anna ne lézengj már, itt vagyunk! -integet a távolban Namjoon, én pedig már szaladok is hozzájuk.
-Küldtek értünk kocsikat. -jelenti ki Kook halálos nyugalommal, a telefonjának szentelve figyelmét.


Jimin szemszöge:

Mióta megérkeztünk Jin és Yoojin olyan furcsán viselkednek. Pontosabban... egymáshoz se érnek, egymásra se néznek és mindezt úgy teszik, mintha ez teljesen természetes lenne. És épp ez a furcsa. Végül az értünk küldött két kocsi közül sem ugyanabba szállnak be, így én pattanok be gyorsan Jin mellé.
-Hé Hyung, minden oké? -hajolok hozzá, a kelleténél kissé közelebb. Az illata... az a gyönyörű szem pár... azok a dús ajkak... Állj le Jimin!
-Már igen. -mosolyodik el Jin, miközben egyáltalán nem növeli a köztünk lévő távolságot.
-És... é... és... -hebegem, miközben a szívem majd' szétfeszíti a bordámat.  -Yoojinnal, meg veled? -nyelek nagyot. -Furcsák vagytok.
-Hát... -hajol el tőlem, ahogy kínosan megvakargatja a fejét. -Mi már nem... -be sem fejezi a mondatot, engem hirtelen valami megmagyarázhatatlan oknál fogva hatalmas öröm fog el, és mérhetetlen nyugalom tölti ki a mellkasomat.
-Értem. -nyögök ki végül csak ennyit, és próbálom elfolytani a mosolyomat, miközben combjára simítom kezem.


Jin szemszöge:

Beleremegek, ahogy Jimin a combomra simít. Dúdolászni kezd, miközben kis köröket tesz ujjával a nadrágomon, mindezt pedig úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Dejavum van. Valamiért úgy érzem, mintha ez egyszer már megtörtént volna. Próbálok úgy tenni, mintha az amit tesz, semmilyen hatással nem lenne rám, holott olyan nehéz megállnom, hogy ne húzzam azonnal magamhoz, és csókoljam a végtelenségig. Sosem tudtam megérteni, hogy hogyan vonzódhat valaki a saját neméhez, aztán valami megfordult. Nem tudom mikor, nem tudom hogyan. Csak azt tudom, hogy mindennél jobban vonzódom hozzá, és képtelen vagyok... valamint már nem is akarok ez ellen tenni.


Anna szemszöge:

Csak nézem, ahogy elhalad mellettünk a város. Annyi érzés kavarog bennem. Félek, hogy Taehyung, hogy fog reagálni a jelenlétemre, ugyanakkor izgatott vagyok, mert most mindent rendbe akarok hozni. Meg kell beszélnem vele. El kell mondanom neki.
-Na, meddig várjunk még? -nyújtja a kezét egy férfi ahogy a kocsi ajtaja mellett állva arra vár, hogy kiszálljak, én pedig csak most eszmélek fel a gondolataimból. Itt vagyunk. Megjöttünk. Kimászok az autóból, és egy nagy épület előtt találom magam, aminek a tetejére hatalmas betűkkel van kiírva: Big Hit Entertaiment.
-Anna gyere, megmutatjuk a dormot! -kiáltja Kook nagy mosollyal az arcán.
-És a csomagok? -nézek rá, mire csak háta mutat, ahol pár férfi éppen a csomagjainkat viszi be az említett épületbe.


Taehyung szemszöge:

-Ah, ne már! Menj oda hozzá! Vágd már pofán, nem beszélhet így veled! -kiáltok fel kedvenc mangámat olvasva. -Hát ez hihetetlen, én mondom, hihetetlen. -dobom az ágyamra a könyvet. Hol lehetnek már a srácok? Fejemet masszírozva ülök le az íróasztalom előtt lévő székre, és egy újabb dalszövegen kezdek agyalni, de természetesen az ég világon semmi használható nem jut eszembe, a gondolataim csak egyre messzebbre vándorolnak. Annára gondolok. Arra az estére, mikor a parkban ültünk. Mikor jól éreztük magunkat. Aztán, mikor velem együtt aludt el. Az, hogy majdnem megcsókoltam. Szinte már a számon éreztem az ajkait, ahogy engem hívnak édes becézgetésbe, és kezd lágy kényeztetésbe. Aztán átcsúszott volna a nyelve a számba, majd vörös izmommal kezdünk volna gyengéd harcot vívni a fölényért, amit végül én nyertem volna meg, mert hagyott volna győzedelmeskedni. De aztán eszembe jut, az az este, mikor eljöttem. Az a kép, ahogy Jimin megcsókolja Annát, ő pedig visszacsókol. Szinte hallottam, ahogy a saját szívem megszakad. A reptéren pedig számtalanszor, újra és újra lejátszottam a fejemben a jelenetet, és próbáltam mindenféle mentséget kitalálni, hogy Anna vajon miért viszonozta a csókját, de nem tudtam. Ez a legrosszabb. Hogy nem tudtam. Ahogy felszállt a gép, úgy éreztem, mintha valami kiszakadt volna belőlem. Mintha eltávozott, vagy elhagytam volna valamit.... vagy... vagy inkább valakit. Lapozgatok a füzetemben, végül megállok egy oldalon. Azon az oldalon, ahová a repülőn kitalált pár sort írtam.

"Most az ajtó végleg csukódik mögötte

Egyetlen szavam nincs, amivel törődne
Most távozik tőlem a szerelem.
Én bolond, csak állok itt üresen.

Nézem, ahogy egyre távolabb kerül
Kis pont csupán, majd homályba merül
Vajon lelkem könnyebb lesz idővel?
Emlékszem még azokra a napokra.
Emlékszem rád, mosolygó arcodra."

Nagyot sóhajtok, majd inkább papírra vetem az első eszembe jutó sort. Egyre csak jönnek a gondolatok, én pedig sebesen vésem őket a papírra, és akkor egyszer csak... Két kart érzek meg a nyakam körül.


Jin szemszöge:

Végre átlépjük a dorm küszöbét, a srácojkal pedig azonnal levágjuk magunkat a kanapéra.
-Otthon, édes otthon! -kiált fel Jungkook.
-Srácok, most hívott az ingatlanos, hogy húsz perc múlva átadja az új házunk kulcsait. -szólal meg Momo hatalmas mosollyal az arcán.
-Akkor siessetek! -mosolygok rájuk.
-De Anyaa! Én még találkozni akarok Taehyunggal! Azt mondta kapok tőle vattacukrot! -nyafog Yugyeom.
-Yugyeomie, bőven lesz még rá időd, de ha most nem megyünk, el fogunk késni! -sóhajt fel Momo, mire a kiskölyök nagy könyörgés árán ugyan, de elbúcsúzik mindenkitől, és elhagyják a dormot.
-Nekünk is mennünk kéne. Nekem vissza kell állnom dolgozni, Yoojint pedig már biztos várják otthon. -mondja Suyeon. -Bighit papa nem örülne, ha ellógnám a munkát.
-Jól van lányok, menjetek csak. Majd találkozunk, ölülök, hogy eljöttetek velünk! -áll fel Rapmon, hogy megölelje a lányokat, majd búcsúképp egy rövid csókot nyom Suyeon szájára.
-Mond meg anyáéknak, hogy hiányoznak, és szeretem őket, és ha tudom meglátogatom őket. -mondja Suga a rá nem jellemző érzelgős mondatot.
-Édes bátyjám, mikor lettél te ilyen csöpögős? -nevet fel Yoojin, miközben azért megsimítja az arcát.
-Nem vagy vicces Yo. -veszi komolyra.
-Jolvan, persze, megmondom. -mosolyodik el végül. -Sziasztok srácok! -intenek nekünk mindketten, majd elhagyják a dormot, így végül már csak mi maradunk. Mi, és Anna. Hirtelen ötlettől vezérelve fejemet Jimin vállának döntöm, úgy karolom át a derekát. Érzem, ahogy a kirtelen mozdulatomtól megremeg, de végül viszonozza az ölelésemet. Nem érdekel mit gondolnak a srácok. Nem érdekel semmi és senki ezen a fiún kívűl. Vágyom rá. Mindennél jobban, és csakis rá. Újjammal cirógatni kezdem a hasát, és érezem, ahogy a vékony anyag alatt megfeszülnek az izmai.


Jimin szemszöge:

Meglep, hogy Jin hirtelen csak úgy mindenki előtt tesz velem ilyeneket. Amikor pedig a hasamon kezd játszani újjaival, nem bírom tovább. Akarom őt. Most, azonnal! Nem tudom tovább titkolni az érzéseimet.
-A második ajtó balra. -szólal meg J-Hope az egyetlen lányra nézve.
-Hm? -kérdez vissza Anna.
-Tudod te. Gyerünk, menj már! -nevet fel, mire Annának is leesik a dolog, és mindent eldobva, nagy léptekkel, kezd sietni az említett szoba felé.
-Nektek meg -mutat Hopie elősször ránk, majd a saját szobánk irányába. Több se kell, azonnal kézen fogom Jint és szinte felrántva a kanapéról rohanok fel vele a szobába, majd amint becsukódik az ajtó, neki lököm annak, és hevesen csókolni kezdem. Annyira  vágytam már rá! Az ízére, az illatára, az érintésére! Végre ő is elengedi magát, így megengedem magamnak, hogy mosolyogjak a csókba majd finoman ráharapok alsó ajkára és megszívom, de kezeim sem tétlenek, már gombolom is ki az ingét. Én komolyan nem akarok gyorsan haladni, vagy kapkodni, de annyira vágytam már arra, hogy érezzek Jinből bármit is!
-Csak szólj, ha nem tetszik, abba hagyhatom. -mosolyodom el kajánul, dudorodó ágyékára simítva kezem. -De ahogy érzem, nem lesz itt nagy ellenkezés ma este. -kuncogok, kigombolva és kicipzárazva nadrágját, hogy becsúsztassam alsójába kezem.-Épp itt az ideje, hogy valaki olyan vegyen használatba, akit érdemesnek tartok rá -húzza el fejét nyakamtól és néz a szemeimbe.
-Szóval érdemes vagyok rá? -mosolygok rá, megpuszilva orrát és színte lesimogatva róla fölsőjét, majd átkarolom derekát, és újra ajkait csókolva indulok el vele az ágyhoz.


Jin szemszöge:

-Nálad senki sem érdemesebb rá-simítok végig arcán, majd ahogy letesz az ágyra, én is leveszem róla ingét. Oké, azzal tisztában voltam, hogy Jiminnek mindig is jó teste volt, hiszen együtt edzettünk, sőt általában jó pár plusz edzést is csinált, csak nem akartam tudomásul venni, hogy... Jiminnek ilyen karjai lettek és felsőteste.
-Jézusom... Mikor lettél te ilyen rettenetesen dögös?! -simítok végig karjain, hátán, végül mellkasán.
-Bár tudom, hogy az vagyok, de tőled hallani így is öröm. -nevet fel, ahogy homlokon puszil, majd neki lát megszabadítani a maradék ruhájámtól is. Aztán amikor végez, látom rajta, hogy vágyakozva néz rám. Hát jó. Akkor vetkőzzünk! Ekkor pedig... hirtelen feláll az ágyról.
-Szeretnéd látni az új koreográfiankat? -mosolyog rám kajánul, majd elkezd csípőjével köröket leírni, miközben valami teljesen ismeretlen dallamot dúdol. Most... most komolyan azt műveli, amire gondolok? Oh... hát... hát oké, nekem nincs ellenvetésem, és bár irtó szexi, ahogy a csípőjével köröz, el tudnám képzelni más testhelyzetben a is azt a csípőt. Mondjuk rajtam, azaz magamban... ahogy erőseket és mélyeket lök... Jóóól van, majd oda is eljutunk egyszer.
-Édes, fogalmad sincs róla, hogy milyen elképesztő látványt nyújtasz... De ha ezt másnak is meg mered mutatni! -állok fel egy pillanatra, hogy elérjem nyakát, majd úgy húzom vissza az ágyra, és hála Istennek már csak az alsója van rajta.


Jimin szemszöge:

-Miért, szerinted nem tetszene nekik? -biggyesztem le ajkamat tettetett bánattal, de közben nyugodt szívvel mászom fölé és csókolok nyakába, ahogy hátra hajtja a párnán a fejét. Akárhonnan nézem, igen csak felizgatta a kis produkcióm, és ez már önmagában fél siker. Szépen lassan elkezdem simogatni puha testét alattam, ujjaimmal befutva minden porcikáját, amik annyiszor gyötörtek álmomban.
-Pont attól félek én is, hogy tetszene nekik! - borzong meg érintésem alatt, ahogy végigsítom minden egyes szabad bőrfelületét. -Csak nem tetszik amit látsz? - kérdezi meg elmosolyodva, ahogy szemével, követi saját mozdulatait, ahogy végigvezetem lábán, oldalán, mellkasán kezeimet.


Jin szemszöge:
Imádom minden érintését, érzem, minden egyes simogatásában a vágyakozást és a... szeretetet, ahogy nagy és puha, meleg tenyerei bejárják a testemet... Aprót nyög, és megnyalja ajkait.
-De még mennyire, hogy tetszik! -sóhajt, alhasamnál kezdve el körözni ujjaival, de nem érve meredező péniszemhez. -Így még gyönyörűbb vagy, mint a gondolataimban. -suttogja, majd még egyszer megcsókol, és most ajkaival indul el bejárni testemet, hagyva ki nem hagyva egyetlen porcikát sem. Nyöszögve sóhajtok fel, ahogy ajkai mellkasomhoz érnek végre és nem csak kezeivel kényeztet. -Istenem, tudod te, hogy mennyire vágytam már rád?! - túrok bele a hajába, és markolom meg egy picit, amikor fogai közé csípi hasamon a bőrt. -Hé! -nevetek egy aprót, ahogy rögtön meg is nyalja a kipirosodott foltot. -Ha csak kóstolgatni akarsz egész éjszaka, -lököm meg egy picit, és fölé kerekedek -akkor a végén még alul maradsz.


Jimin szemszöge:

Meglepődök, ahogy fölém kerekedik.
-Na azt már nem! Ilyet nem játszunk. -nevetek rajtam fekvő testére. Ez a Jin már nem az az ártatlan Hyung, akit megismertem. Sokkal inkább egy gyönyörű férfi, ahogy huncutul csillogó szemekkel néz le rám, csábítóan nyalogatva dús ajkait, amik szintén versenyre kelhetnek akármelyik modellével, és úgy kezd el mutató ujjával körözni mellkasomon, hogy már attól megremegek alatta. -Viszint bár tovább akartam menni, most az Istenért nem mondanám, hogy szállj le rólam. -nyögöm, elvigyorodva figyelve, ahogy lejjebb hajolva incselkedve, ajkaival és nyelvével is beszáll a játékba. Ha egykor szerelmes voltam belé, akkor most nem tudom, mit érzek. Mi lehet több a szerelemnél? Imádat? Talán...


Jin szemszöge:

Elvigyorodom, ahogy meghallom, amit mond, ezért elkezdem mellkasát csókolgatni, ahol csak érem, mire a mondata nyögésbe fullad. Helyes, Jimin, csak így tovább, fogsz te még sikítani. Csókjaimmal, harapásaimmal egyre lejjebb haladok, és férfiasságát kihagyva végre elérkezem izmos combjaihoz, és egyszerűen muszáj végigcsókolnom belső combjait, harapdálva, simogatva.
-Azt mondod, hogy nem? -suttogom két csók között, majd combhajlatánál indulok felfelé csókjaimmal, és kissé lejjebb húzva alsóját rácsókolok csípőcsontjára is. Tudom, hogy nem fogja hagyni, hogy én legyej az aktív fél, de szórakozni azért lehet, nem?


Jimin szemszöge:

Oké, ez már most teljesen más, mint az utóbbi években bárkivel is. Soha, senkinek nem remegtem és nyögtem úgy, mint most neki. Úgy tűnik, az a "kis" érzelmi plusz, ami hozzá köt, ennyit nyom a latba. Ahogy csókolgat, nem állom meg, hogy ne túrjak hajába, és emeljem fel fejem, hogy lássam, mit művel velem. -Jaj, Jin, olyan gyönyörű vagy! -sóhajtok fel, mire beleharap a belső combomba. -Na! Most miért?! - sikkantok fel, mire csak kajánul elvigyorodik. Ó. Ó! Szóval, hogy azt akarta, hogy sikítsak. Nyöszörögve-nevetve roskadok vissza a párnákra. Szépen lassan elkezdi lehúzni alsómat is, és már, teljes egészemben itt fekszem Jin előtt. Végig csókolja és harapdálja a hasam, kikerülve férfiasságom, ami teljesen nekifeszül már alhasamnak, és újra visszatér combhajlatomhoz, egy kicsit megharapdálva az érzékeny bőrfelületet.


Jin szemszöge:

Mikor nyögve markol hajamba erősebben, inkább megadom neki, amire vágyik. Megtámaszkodva csípője mellett tenyerembe veszem merevedését, és kínzóan lassú tempóban kezdem rajta markomat mozgatni. Azok a hangok, azok a sikolyokhoz közeli nyüszítések! Vigyorogva nyalok végig nyelvem hegyével teljes hosszán, hogy aztán makkjára rácsókoljak. Nyögve próbál kapaszkodót találni az ágyban, majd újra felnyüszít, amikor teljesen körbe fogom szájámmal. Szorosan behunyja szemeimet, valószínüleg azért, hogy úgy próbáljon meg nem sikítani, de nem ússza meg ilyen könnyen. Fogaimat is beveszem a játékba, és máris megkapom azt az igazi Jimin-féle sikolyt, amire vágytam. Szájára csapja a kezét, de már késő, nekem fülig ér a szám a hangjától. Teljes hosszát számba veszem és a torkomba engedem, majd vissza, ezt még párszor eljátszva, miközben heréi és feneke között simogatom, mire hirtelen Jimin lök egyet csípőjével. Milyen kis türelmetlen. Végül eleresztem vöröslő tagját és, felhajolok vörösre harapott ajkaihoz. Elvigyorodom ködös szemeit látva és arcához vezetem kezemet végigsimítva egész testén, minden érzékeny pontján átvezetve, hogy hüvelykujjammal végigsimítsak telt alsóajkán.


Jimin szemszöge:

Tarkójánál fogva lehúzom egy csókra, miközben kezem hajába vezetem, és rámarkolok tincseire, majd egy mozdulattal lelököm magamról, és fölé mászok. Most ő jön. Azért mégis csak én vagyok az aktív fél, és ezt biztosan nem fogom átengedni neki. El sem tudja képzelni, mennyire felizgatott! Évek óta nem voltam ilyen szinten kanos, úgy teszem szét lábait, hogy közéjük férkőzzek, és hozzá dörgöljem meztelen ágyékomat az övének. Ó, igen, hát nem csak én tudok ilyen szép magas hangokat kiadni! -Idő közben szoprános lettél, Gyönyörűm? -vigyorodom el, nyakába harapva, egyik kezemmel végig simítva combján, onnan pedig fenekét markolom meg, kicsit feljebb húzva magamhoz, hogy úgy körözzek rajta csípőmmel, így még jobban egymáshoz tudunk dörzsölődni.
-De egy dög vagy! -nevet fel.


Jin szemszöge:

Nem győzöm kezeimmel markolni a párnát, a lepedőt, az ágyneműt, a haját... bármit, hogy ne feszítsen szét a vágy. Átölelem mindkét karommal, és ahogy fenekembe markol még közelebb húzva magához, magamat is meglepem sikolyommal, ahogy belemarok hátába és végig is karmolok egy kis felületet. - Ji... Jimin... még... akarlak, kérlek... gyerünk már! - kérlelem akadozva, nyögések és sóhajok közepette, ahogy folyamatosan nekem dörzsöli magát és nyakamat harapdálja.
-Életem, legszívesebben így, ahogy vagy, megdugnálak, nem foglalkozva semmivel, de nem akarok túl nagy fájdalmat okozni neked. -simít végig arcomon, majd ajkamhoz emeli egyik kezét és rámparancsol: -Gyerünk Édes! -mondja, én pedig azonnal belepirulok ebbe a két szóba, de azért engedelmeskedem neki, mire ő halkan felnevet, és homlokon puszil. Homlokon puszil... Becézget, simogat és ilyen finom, és figyelmes velem... hát én itt fogok elolvadni. Eltolom kezét számtól, majd picit felemelve fejemet, csókra nyújtom ajkaimat. Azt akarom, hogy ő csókoljon engem, mert ő olyan szeretettel, szenvedéllyel telve, mégis óvatosan teszi, ahogyan azt soha, senki más.


Jimin szemszöge:

 Nem tudom megtagadni tőle a csókot, lágyan, de azért kicsit sürgetően csókolom meg, majd végül én magam nedvesítem be alaposan ujjaimat, hogy aztán lenyúljak közénk, és elkezdjem izgatni bejáratát. Egyből ajkába harap és ficeregni kezd, ezért feltolom benne első ujjam, remélve, hogy olyan pontot találok el, amitől majd csillagokat fog látni. Nehezen lazul, de sokkal könnyebben, mint számítottam. Próbálok vele a lehető legóvatosabban bánni. Ahogy ollózok benne már két ujjammal látom rajta, hogy kezd egyre kellemesebb lenni számára az érzés, mert elmosolyodik és aprókat nyöszörög, miközben megnyalja száját, majd alsó ajkába harap, miközben közben feje fölött belemarkol a párnába, és lábait feljebb húzza, hogy jobban hozzáférjek. Még egy kicsit körzök benne, de most nem csinálom addig, amíg el nem találom prosztatáját. Arra lesz lehetőségem mással is, és sajnos most túl türelmetlen vagyok hosszabb előjátékhoz. Úgyhogy kiveszem belőle ujjaimat, majd rámarkolok péniszemre, és elkezdem belé tolni, de közben figyelem arcát, és ha úgy látom, nagyon fáj neki, kihúzódom, várok egy picit, és újra kezdem a műveletet. Ezt mindössze háromszor kell megismételnem, negyedszerre már csak kéjesen sóhajtozik, így felbátorodva, teljesen bele merülök, majd finoman körözni kezdek, hogy szűk belsejében helyet csináljak magamnak a mozgáshoz.
-Úristen, Jin, még mindig szűk vagy! -lihegem fülébe, nagyon igyekezve nem elveszteni az öntudatomat.


Jin szemszöge:

Jó ég, hát én is érzem, hogy szűk vagyok! Esküszöm... nem gondoltam volna, hogy Jimin ekkora lenne, de nem bánom, sőt! Csak sóhajtozni vagyok képes, ahogy finoman körözve próbál még jobban kitágítani. Imádom, hogy érzem minden egyes rezdülésében, hallom minden sóhajában és nyögésében, hogy mennyire kíván már, de még így is, ennyire vigyáz rám.
-Chim... mozoghatsz -ölelem át nyakát és súgom fülébe, majd kis ösztönzésképpen kicsit megemelem csípőmet, és felnyögök az érzésre, ahogy még jobban belém csúszott ettől a kis mozdulattól. Kihúzódik belőlem, majd térdhajlatom alatt átnyúl, hogy jobban hozzám férjen, alkarjain megtámaszkodik oldalam mellett, és újra tövig belém csúszik, én pedig nyüszögve sóhajtom nevét. - Chim...


Jimin szemszöge:

Végre lazul kicsit körülöttem, így elkezdhetem bevetni igazán csípőmet, lassan, de erőteljesen mozogva benne, keresve a pontot, amitől majd felsikít. Nem kell sokat próbálkoznom, elég hamar rátalálok, és amikor tényleg felsikít, ajkaihoz hajolok, és szenvedélyesen csókolni kezdem. Közben picit a tempón is gyorsítok, de még mindig nem annyira, hogy közel kerüljünk tőle a csúcsponthoz. Olyan rég óta várom már ezt, minden pillanatát ki akarom élvezni!


Jin szemszöge:

Hangosan felsikítok, ahogy eltalálja prosztatámat, majd egy picit gyorsítva ugyanolyan erőteljesen kezdi magát lökni belém, csak egyre mélyebben. Ahogy megcsókol... Én sosem hittem az ilyen hülyeségekben, és amikor beszéltek a tüzijátékról, mindig poénkodtam, hogy csak túl hangosat robbant egy petárda a közelben... De... esküszöm, hogy tényleg tüzijátékok játszanak a szemem előtt tűzvirágként nyílva, ahogy minden egyes harapásánál, lökésénél óvatos, de szenvedélyes csókjánál szinte felgyullad a szívem. Ég az egész mellkasom, és... egyszerűen sírni tudnék a szerelemtől...
-Chim... annyira... annyira szeretlek -sóhajtom, közben egyre jobban és szorosabban ölelem, ahogy ajkaimat, államat, állkapcsomat csókolja.


Jimin szemszöge:

Szavaitól önkéntelenül is gyorsabban kezdek mozogni benne. Szeret! Úgy mondja ki, hogy én elhiszem, hogy tényleg szeret! És ez pont elég ahhoz, hogy elveszítsem a fejem, és fülébe hördülve kezdjek el hevesen mozogni benne, nem törődve tovább azzal, hogy így gyorsan el fogunk menni mindketten. Csak hallani akarom, ahogy a gyönyörtől kifulladva a nevemet sikítja. Soha sem voltam még ennyire boldog.
-Én is szeretlek Jin! -csókolom meg a füle mögött.


Jin szemszöge:

Gyorsabban kezd el bennem mozogni, amitől felsikítok, és minden egyes lökésével eltalálja érzékeny pontomat, és ő is kimondja, hogy szeret, hirtelen minden erőmet össze kell, hogy szedjem, ahhoz, hogy vissza tudjam tartani a könnyeimet.
-Lassíts, lassíts egy kicsit -kérem halkan, amikor lelassít, de arcommal még mindig nyakába bújok, már érzem is, hogy nedvesedik a nyaka a könnyeimtől és bármennyire is szeretném, nem tudom visszatartani őket.
-Hé, hé, Édes... -tol el picit magától, arcomat kezei közé fogva. -Jin, Szívem, mi a baj?
-Sajnálom, hogy nem jöttem rá, hogy minden amire szükségem van, az csak és kizárólag te vagy. -törlöm le könnyeimet hüvelykujjammal.


Jimin szemszöge:

Egyszerűen nem bírom látni, hogy itt pityereg.
-Nem haragszom, Édes, örülök, hogy végre itt vagy, és az enyém vagy -mosolyodom el, és csókolom meg enyhén lefelé görbülő ajkait.
-Hé, jobban szeretem, ha mosolyogsz -hajolok hozzá egy újabb csókra, de most már enyhén beleharapva alsó ajkába. Ajkába harapva mosolyodik el, és törli meg arcát fél kézzel, hogy aztán megcsókolhasson.


Jin szemszöge:

-Többé nem fogok elmenekülni előled, ezt megígérhetem. Ha te is akarod, akkor... szeretnék a párod lenni. Mindenki előtt. -simítom össze homlokainkat, miközben érzem, hogy Jimin újra izgatóan körözni kezd bennem, hogy azért azt ne feledjük el, hogy én az előbb már majdnem elélveztem, és hát igen. Van itt még mit befejeznünk.
- Nem volt egyértelmű "igen" az, hogy mennyire szeretlek? - csókol meg, és belenyögök csókjába, és én is mozgatni kezdem csípőmet, vele ellentétesen, hogy még nagyobb legyen a gyönyörünk. Egyre gyorsabban mozog bennem, és már én is kezdek homályosan látni az élvezettől, és semmi másra nem vagyok képes, csak Jimin nevét nyögni, sóhajtani, néha sikítani. Együtt vagyunk! De úgy isten igazából! Nem, most nem fogom újra elsírni magam. Azzal ráérek később. Most azt akarom, hogy ez legyen élete legjobb szeretkezése. Amikor érzem, hogy már nem sok van hátra, hirtelen észreveszem, hogy Chim lenyúlz kettőnk közé, és ráfogott elhanyagolt merevedésére, hogy ugyan abban az ütemben kezdje simogatni, mint amivel bennem mozog. Szerintem hangosabbat sikítok, mint akármelyik lány Jimin alatt, ahogy elélvezek, majd pár lökés után ő is követ engem egy mély, férfias nyögéssel. Nem akarom elengedni, sem azt, hogy kihúzódjon belőlem, ezért csak ölelem magamhoz, nem foglalkozva a ténnyel, hogy egész hasfalam ragad , majd betakarom magunkat. Csak fekszünk egymás mellett, majd pár perc múlva az álom nyom el mindkettőnket. Egymás karjaiban, együtt, boldogan.


Anna szemszöge:

Hirtelen meglátom az említett ajtót, majd lefékezem előtte. Olyan halkan nyitok be, hogy biztos vagyok benne, nem hallott meg engem. Az íróasztala előtt ül,valamilyen füzet fölé hajolva. Nem is tudom mit csináljak, lassan odasétállok hozzá és nyaka körül körbefonom karjaimat. Érzem, ahogy érintésem alatt megremeg, mégsem fordul meg. A levegő megfagy, egyikőnk sem mond semmit, pedig tudom, hogy tudja, én vagyok az. Tudom, erre vártam eddig, de képtelen vagyok bármit is kinyögni, túlságosan félek. Végül ő töri meg a csendet.
-Miért nem a szerelmeddel vagy? -sóhajt fel. Nem is tudom mire számítottam. Nem várhatom el tőle, hogy mintha semmi sem történt volna tárt karokkal várjon engem.
-Vele vagyok. -lehelek a nyakába. Hirtelen Tae megfordul a székben, és az ölébe ránt. -Annyira sajnálom Tae! -bújok a nyakába.


Taehyung szemszöge:

Az illata egyszerűen megbolondít, az pedig, ahogy kimondja, hogy a szerelme én vagyok, nem bírom tovább, és muszáj legalább ennyit éreznem belőle. Ahogy velem szemben, lényegében rajtam ül, azonnal a nyakamba bújva kezd el sajnálkozni.
-Annyira sajnálom Tae! -lihegi nyakamba az egyedül általa használt becenevemet, miközben már érzem, hogy valami nedves kezd végigfolyni a vékony börfelületen. -Ne haragudj, hogy nem bíztam bennetek! Esélyt sem adtam rá, hogy elmagyarázd, aztán Jiminnel bosszultam meg. Tudom, megbocsájthatatlan, de én most mégis ezt kérem tőled. Bocsáss meg nekem kérlek... -hüppög. Nem bírom azt látni, ahogy ennyire szenved. Nem tudom mit mondhatnék erre. Fájnak a szavai, de az az öröm amit az okoz, hogy itt van velem elnyomja ezt a fájdalmat. Szeretném megmondani neki, hogy nem haragszom rá, de a szavak nem jönnek ki a számon. Képtelen vagyok megszólalni, csak Anna sírását és könnyekkel fűtött szavait hallom.
-Anna! Drágám, kérlek, ne sírj! Sosem haragudtam rád, csak egyszerűen nem tudtam megérteni. De már nem számít semmi, csak az, hogy itt vagy,velem. -simítom le a könnyet az arcáról, majd két kezem közé veszem azt, és úgy támasztom össze homlokunkat és orrunkat. -Szeretlek Anna.


Anna szemszöge:

Nem tudom felfogni a szavait. Szeret engem? Engem? Így, ahogy vagyok? Így, hogy ezt tettem vele? Ez egyszerűen nem lehet igaz!
-Szeretlek Taehyung! -mondom neki hatalams mosollyal, a könnyeim pedig mintha sosem lettek volna. Hatlamas mosollyal arcomon tapasztom szájára az enyémet, mert tudom: az életünk hátra lévő része most kezdődik el. Együtt. Boldogan.

16. Viszlát

Mindjárt átlépem a repülőtér kapuját. Milyen irónikus... minden itt kezdődött, és most itt is ér véget. Rapmon szerint kissé túldramatizálom a történteket, de ennek itt véget kell vetnem.


Anna szemszöge:

-Hogy mi?! Hol van?! Namjoon, hogy engedhetted el?!
-A reptéren van. -csak ennyit mond, én pedig azonnal kinyomom a telefont. El kell mennem érte! Nem hagyhatom, hogy így elmenjen! Hajnal van már, de a szememre egy csöppnyi álmosság sem jött. Amint kinyomom Namjoont, sebesen kezdek rohanni a saját házunk utcája felé. Az utcánkban mindig áll egy pár taxi, nekem pedig most erre van a legnagyobb szükségem. Csak futok, és futok, majd amint meglátom a bizonyos kocsit, azonnal bevágom magam az anyósülésre.
-A reptérre legyen szíves! -lihegem. Az út alig tíz perc, de nekem óráknak tűnik.
-Nem mehetnénk gyorsabban, kérem?
-Kisasszony, már így is a maximális sebességgel megyek. -mondja a sofőr. Nagyot fújtatok, és inkább csak kifelé nézek, az ablakon. Csak érjünk már oda! Valahányszor megpóbálom Taehyungot hívni, egy hang közli velem, hogy a vonal nem elérhető. Mikor odaérünk, úgy pattanok ki, hogy az autó, még meg sem állt, a sofőrnek pedig csak a műszerfalra dobom a pénzt. El kell érnem!


Taehyung szemszöge:

-Igen, a mai napra szeretném áttenni a jegyet. Arra a járatra, amelyik a leghamarabb megy Szöülba.
-Ááá, már értem. Máris átteszem a jegyét, egy pillanat az egész. -feleli a hölgy. Nagy teher esik le a vállamról, ahogy ezt meghallom. Az órámra pillantok: fél hat. Már majdnem egy napja nem aludtam, de így sem érzek semmi féle fáradságot, a lelki fáradságomat kivéve. Örülök, hogy végre haza mehetek, de valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva érzek valami féle bánatot, vagy hiányt. Talán csak a srácok hiányoznak... De végre, már nem is olyan sokára újra otthon lehetek. Otthon...
-Itt is vannak az iratai. Ha megengedi, azt ajánlom igyekezzen, mivel a gépe alig két óra múlva indul, és még be kell csekkolnia.
-Köszönöm. -hajlok meg előtte automatikusan, majd felkapom a papírjaimat, és a poggyászomat, majd felnézek a monitorra, hogy megtudjam melyik pultnál tudok becsekkolni. Húsz perc várakozás után odasétálok a kilences pulthoz, odaadom az irataimat, és leadom a poggyászomat, majd miután megkapom a beszállókártyámat, elindulok a belépőkapukhoz.
-Kérem vegyen le magáról minden szúrásra alkalmas, éles, és vagy fém tartalmú tárgyat. -mondja a pasas. Egy kis tálcára teszem a telefonomat, az órámat és a pénztárcámat, majd miután eleget tettem a kérésének, áthaladok a kapu alatt. Már nincs visszaút. Haza megyek!


Anna szemszöge:

Olyan gyorsasággal rohanok be a kapun, hogy azon még én is meglepődöm. Csak szaladok, és szaladok, nem érdekel semmi, csak, hogy megtaláljam. Felnézek a monitorra: fél nyolckor indul egy járat Szöülba dubai átszállásal. A belépőkapuk irányába nézek, és a szememmel azonnal kiszúrok egy barna, gomba hajú fiút.
-TAEHYUNG! TAE! -kezdem kiabálni torkom szakadtából. -V! -kiáltom már kétségbeesésemben színpadi nevét. Mindenki engem néz, kivéve, aki az üvegfalon túl van... Ahogy Taehyung is. Sebesen kezdek el futni az üvegfalhoz, de amint a belépőkapuhoz érek két férfi megállít.
-Kisasszony, ha nincs beszállókártyája, itt nem mehet át.
-Uram, kérem! -kezdek el könyörögni, az egyiknek, de nem hatja meg. -Taehyung! Tae! -kiáltom. -Tae... -suttogom már csak magam előtt, könnyező szemekkel. Nem hallja. Nem hall engem. Elengetem. Hagytam, hogy elmenjen. Magamba roskadva lépkedek ki a repülőtérről. Mi tévő legyek most? Mit tehetnék? Csak céltalanúl sétálok, arra sem figyelek, hogy hová megyek.


Taehyung szemszöge:

-Bocsánat, szabad? -nézek egy lányra utalva arra, hogy arrébb tudna-e menni, hogy beférjek a helyemre.
-Ó, hogyne! -áll fel a lány. -Egyébként... Park Myeong vagyok. Ha már tizennégy órát fogunk együtt utazni, azt hiszem nem árt ha tudod. -nyújtja felém a kezét. Nem szabadna bemutatkoznom. Már az is épp nagy baj, hogy csak a váróban vettem fel a maszkot, mi van, ha felismer?
-Kim Taehyung vagyok. -mondom végül, miközben megfogom a kezét, mire a lány a szájához kap.
-Te. Kim. Taehyung. Vagy. Jézusom. -hát ez nem igaz. Persze, hogy felismer, hogyne isnerne fel?! Én meg, hogy lehettem ekkora barom?!
-Hát... Ami azt illeti... -makogom.
-Nyugodj meg, nem egy őrűlt rajongó vagyok.Csupán a barátnőm hatalmas rajongód.
-Áh, értem. -vakarom meg a fejemet kínosan.
-Kérlek ne vedd tolakodásnak, de aláírnád nekem... Ezt? Nagyon sokat jelentene neki. -nyom kezembe egy emlékkönyvet és egy tollat. Az ARMYkért mindent...
-Hogyne. -veszem el, majd egy tollvonás után vissza is adom neki, és visszasüppedve az ülésembe, csak várom, hogy bejelentsék végre a felszállást.
-Köszöntjük utasainkat, itt a pilóta beszél. Köszönjük, hogy a mi légitársaságunkat választották. Kérjük csatolják be az öveiket, pár perc múlva megkezdjük a felszállást. -hallom a hangszóróból a pilóta angol szavait. Már rutin szerű mozdulattal csatolom be az övemet, és kezdek el kinézni az ablakon. Az ablakon át egy mezőt látok. Emlékszem, Anna mesélt erről a mezőről. Azt mondta, mindig idejön, ha bánatos, vagy egyszerűen csak magányra vágyik. Vajon most hol lehet? Gondol most rám? Vagy örül annak, hogy csak úgy elmentem? Bevallom, van egy kis bűntudatom, amiért egyetlen szó nélkül "tűntem el", főleg, mivel Momonak sem mondtam semmit, de azt hiszem ez volt a legjobb döntésem mióta idejöttünk. Ha hazatérek, akkor újra az a srác lehetek, aki ez előtt voltam. Nem kellenek a szívfájdalmak, kinek jó az? Szeretem őt. Bármily hihetetlen, szürreális, vagy lehet erre a tényre akármilyen jelzőt használni... Szeretem. Ilyen rövid idő alatt, Kim Taehyung, aki még soha életében nem érzett semmit egyetlen lány iránt sem... Szerelembe esett.
Érzem, ahogy a légnyomás belenyom az ülésbe, a rengeteg repülès ellenére pedig mégmindig pattogni kezd a fülem. Érzem, ahogy elhagyjuk a talajt, de azt is, hogy nem a talaj az egyetlen amit itthagyok. Őt is itthagyom.
Viszlát Anna. Viszlát...


Anna szemszöge:

Mire feleszmèlek, már a reptér mögötti mezőn vagyok, és most jut eszembe, hogy milyen régen is jártam már itt. A nyár elrepült a srácok mellett. Majdnem minden napot együtt töltöttünk, akkor is, ha csak sétálni mentünk el, de akkor is, ha akár egy kisebb bulit is beiktattunk. Elképesztő, hogy mennyire a szívemhez nőttek ennyi idő alatt, különösen egy valaki. Egy valaki, akit most hagyok csak úgy elmenni. Az egész az én hibám. Nem bíztam meg sem a legjobb baránőmben, sem Taehyungban. Pedig ők nem tettek semmit. Csupán bosszúból képes voltam csókolózni Jiminnel, csak azért, hogy visszaadjam Taehyungnak az érzést, amit akkor éreztem, mikor őket láttam. Az én hibám, hogy most itt tartunk, ahol. Be kellene már vallanom magamnak, hogy én tényleg, és valósan szeretem. Ez nem rajongás, amit a biasom iránt érzek. Szerelem. Szeretem Kim Taehyungot. Most pedig elengedem. Ismét az órámra pillantok. Az utóbbi időben nagy szokásommá vált, hogy folyton az órát nézem, mint aki allandóan vár valamire, túl zsúfolt az időbeosztása, vagy egyszerűen csak nincs mit tennie. Hét óra harminckettő. Most kellene felszállnia annak a...
-Áh! -hirtelen nagy robaj üti meg a fülemet, a hang irányába nézek, és éppen egy repülő száll fel. A szemem nedvesedni kezd, és érzem, ahogy végigfolyik egy könnycsepp az arcomon, aztán pedig követi a többi is. Nem zokogok. Nem adok ki hangot sem. Csak könnyezek, és végre eljut a tudatomig: elment. Viszlát Kim Taehyung. Viszlát...

15. Csók

Reggel a telefonom csörgésére ébredek, amit már reflexből veszek fel.
-Jó reggelt szépséges! Na, hogy döntöttél? -szól bele a telefonba Tom.
-Szépséges? -nevetek fel félálomban.
-Persze gyönyörűm, ez a te napod, és miért ne mondhatnám el milyen csodálatos vagy? -megy át teljesen nyálasba.
-Pfúj Tom, mikor lettél te ilyen nyálas? Amúgy is. Vigyázz, még elhiszem. -húzom mosolyra a számat.
-Na, tehát, átgondoltad a dolgokat? -hogyne gondoltam volna. Az egész éjszakám szinte a róluk való gondolkodásról szólt.
-Át.
-És mire jutottál?
-Hm... Ott leszek.
-Tényleg? -döbben le.
-Tényleg. Mikor és hol?
-Hatra megyek érted. Addig szedd össze magad. -adja ki a feladatot.
-Igeeenis! -tisztelgek, bár a telefonon keresztül ő ezt nem látja.
-Jolvan. -nevet fel. -Aztán szép legyél!
-Nem azt mondtad, hogy én mindig az vagyok? -kérdezem tettetett sértettséggel. Mire csak egy nevetést hallok a telefon másik végéből, majd megszakad a hívás. Jó kedvvel ballagok le a lépcsőn reggelizni, majd a kaja után leülök Teoval és Dommal filmezni. Egész napom semmit tevéssel telik, ami talán másnak kellemetlen lenne, mivel mégis csak egy szülinapról van szó, de nekem tökéletesen megfelel. Pontban hatkor nagy zaj üti meg a fülemet.
-Annaaa, Tom megint rákönyökölt a csengőre! -kiabál fel bátyám nekem.
-Megyek már! -kiáltok ki, az utcafrontra az erkélyről Tomnak. Egy utolsó pillantás a tükörbe, majd mi után elfogadhatónak titulálom a külsőmet, leszökdécselek a lépcsőn. Tom az ajtótól nem messze, a kocsijánál állva figyel, ahogy odasétálok hozzá
-Azt hittem már ki se jössz! Már épp azon voltam, hogy elhajtok. -nevet fel Tom, miközben üdvözlésképp karjaim közé zárom. -Várj csak... -tol el magától, hogy végigmérjen. -De jól nézel ki ma!
-Köszönöm! -lelkesülök fel. -Mehetünk?
-Hogyne! -mondja, miközben kinyitja a kocsija ajtaját. Mosolyogva szállok be az anyósülésre, és megvárom, míg Tom is elfoglalja a helyét, hogy aztán elinduljunk.
-Mi lesz ma? -kérdezi az út felénél.
-Mire gondolsz?
-Tudod... a tegnapi után... azon is csodálkozom, hogy nem mondtad azt, hogy nem jössz el. -veszi le egy pillanatra az útról a szemét.
-Normálisan fogok velük viselkedni.  Ha van köztük valami, az nem az én dolgom. Megvan a véleményem a dologról... arról, hogy Gin tudta, hogy érzek valamit Taehyung iránt, és így is ezt tette... De Jimin figyelmeztetett, hogy ne bízzak meg Taeben... -egészen elbambulok, ahogyan a saját eszmefuttatásomat magyarázom. -Szóval... normális leszek velük. -fejezem be, visszatérve a valóságba.


Taehyung szemszöge:

Már mindenki megjött, csak Anna, és Tom hiányzik. Elhívtuk a srácokat, meg persze Yoojint és Suyeont, meg Anna bátyát, a barátnőjével együtt. A hangulat már most jó, pedig a "lényeg" még itt sincs. Ha egyáltalán eljön...
-Sziasztok! -köszön be az ajtón Tom angolul, felébresztve gondolataimból.
-Hello! -bújik be a házba mögötte Anna is. Hát eljött! Mindenki mosolyogva egy nagy öleléssel üdvözli, Ginát és engem kivéve.
-Szia. -lépkedek oda hozzá, óvatosan intézve hozzá koreai köszöntésemet. Nem tudom kellene- e tennem valamit. Meg kellene ölelnem? Nem, most biztosan nem...
-Szia. -válaszolja közömbösen, és el is sétál mellettem, egyenesen a kertbe, ahol mindenki más is van. Muszáj megmondanom neki, hogy félreértette! Nem haragudhat rám ok nélkül! Az csak egy véletlen volt! Próbálok úgy viselkedni vele, hogy már csak a tetteimmel ki tudjam engesztelni, de úgy érzem már nem bírom tovább. Mindemellett ő valamikor távolság tartó, máskor egyszerűen úgy tesz mintha semmit sem érett volna félre. Mióta megjött egy, vagy másfél óra telt el, és én lesem minden kívánságát, meg persze azonnal ugrom. Nem mertem beszélni vele, és a legrosszabb, hogy fogalmam sincs miért. De elég. Nem lehetek ilyen töketlen. Beszélnem kell vele.
-Anna!


Anna szemszöge:

Rettentő nehéz közömbösnek maradnom, ha közben Taehyung úgy vigyorog rám, és koslat utánam, mint egy nagyra nőtt óvodás.
-Anna! -szól hozzám, az üdvözlésem óta először. Nocsak még beszélni is tudsz?
-Igen? -nézek rá kérdőn, de ekkor Gin hangját vélem felfedezni ahogy a medence mellől a nevemet kiabálja. Mindenki őt nézi, így ignorálva Taehyungot, én is barátnőm (?) felé fordulok.
-Na szóval, most, hogy mindenki figyel.-köszörüli meg torkát. -Rettentő boldog vagyok, hogy mindannyian eljöttetek, hogy megünnepeljük Anna huszadik szülinapját! Tíz drága év, telt el, mióta megismertelek. Mit is mondhatnék, megszámlálhatatlan mennyiségű emlék, sírások, nevetések, zuhanások, repülések. Vigyázz, még rímelek is! Ártalmas kaják, literszámra ivott kólák. Valentin napozás és karácsonyozás. Táborozás, zenélések, edzéstervek. Elfelejtett, felejthetetlen éjszakák, ágyon ugrálás, a sok sebészeten töltött óra veled. Éjszaka a konyhapadlón, tanulások, hazakísérések, buszvárások, reptér mellett töltött délutánok. Perverz képekkel telerakott telefonok, titkos szelfik... oké befejezem, mert lassan sírok. Te vagy a valaha volt legjobb barátnő, nagyon boldog születés napot! -mosolyog rám, és visszakapcsolja a zenét, hogy mindenki tovább folytathassa a táncolást. Mintha semmi sem történt volna igaz? A valaha volt legjobb barátnő mi? Szinte bekönnyezek Gin beszédén, annyira meghatódom, de akkor újra a szemem elé kerül a kép, ahogy Taehyung, és Gin a kanapén fekszenek. Nem. Most nem fogok sírni.
Nem tudom mikor került Tom ruhástul Ginék medencéjébe, de hirtelen arra leszek figyelmes, ahogy nevetve kezd kérlelni.
-Anna, segíts ki innen! -röhög fel, kissé túl jókedvűen, kezét felém nyújtva. Nagyot sóhajtva nyúlok a fiú keze után, hogy kisegítsem a medencéből, ám a következő pillanatban Tom ránt rajtam egyet, én pedig ruhástul, cipőstül, mindenestül belezuhanok a vízbe.
-Te világ barma!
-Te vénasszony! Élvezd már a saját bulidat! -kezd el fröcskölni a vízzel. Egy ideig próbálok komoly, még hozzá dühös arcot vágni, de mikor Yoongi elkiáltja magát, hogy "ruhás fürdés!" és további ruhás testek esnek a medencébe, én sem bírom tovább, és elnevetem magam. Mindenki fröcsköl mindenkit, közben mindenki kidobja a partra a cipőjét, néhány srác pedig a pólóját is. Hangos nevetésekkel, és sikításokkal telik meg Ginék hátsó udvara, érezni a szájakból áradó alkohol illatát, és azt, ahogy mindenki jól érzi magát. Egyszer csak Hoseok kapja el a derekamat, felemel a feje fölé, majd ez után eldob magától egy-két méterre. A srácoknak sem kell több, jönnek a "repülő" lány testek mindenhonnan, amikhez persze sikítások is társulnak.


Taehyung szemszöge:

Egészen elképesztő, hogy két órát a medencében töltünk. Szinte fel sem tűnik, hogy elrepül az idő. Kettőt pislogok, és már tízet is üt az óra. Lassan kezdenek az emberek kiszállingózni a partra, pár perc múlva pedig már az egész bagázs kint van.
-Nem akartok játszani? -veti fel az ötletet Anna bátyja, Dom. Egy emberként kapja meg rá a helyeslő választ, majd azzal a lendülettel berohan a házba, és tollakkal, két sildes sapkával, és papírokkal tér vissza.
-Írjatok fel két kérdést, amire kíváncsiak lennétek, és két kihívást, amit véleményetek szerint nem mernének megcsinálni. -azzal körbe adja a papírokat, és a tollakat, majd miután mindenki végzett, egyik sapkába a merések, másikba a kérdések kerülnek. -Ebből találomra kihúztok egy lapot majd eleget kell tennetek a lapra írtaknak. Aki nem hajtja vére, az értelem szerűen iszik. -fejezi be izgatottan.


Anna szemszöge:

Majd megszakadok a nevetéstől, ahogy a srácok idiótábbnál idiótább dolgokat csinálnak.
-Jint választom! -mutat az említettre Hoseok, miután végzett a feladatával, majd átnyújtja neki a két sapkát.
-Akkor... a válasz adást választom. -mondja, majd találomra csukott szemmel kivesz egy papírt, a kérdések közül. A hangja majd elcsuklik, ahogy hangosan felolvassa a kérdést.
-Ha meleg lennél, kit választanál párodnak, az itt jelenlévők közül? -teszi fel lényegében magának a kérdést, Yoojin pedig szájra tapasztott kézzel nevet fel. -Mi lenne ha innék?
-Naa, ne legyél már gyík! -szól rá Yoongi.
-Ah... jó. Jimint. -mondja sóhajtva, az említett szájából pedig kiesik az éppen majszolt keksz.
-Hogy mi?! -kérdez vissza döbbenten, de ez már senkit sem érdekel, mert Jin már mondja is a következő nevet, aki ez esetben Jungkook. A maknae nevetve húz ki egy lapot a 'kérdések' feliratú sapkából, de azonnal le is sápad, ahogy hangosan kezdi el olvasni a kérdést.
-Ha meleg lennél, azt akarnád, hogy betegyék, vagy te tennéd be?
-Na jó, kinek van meleg fétise? -röhög fel Teo.
-Hát... őhm... izé...
-Mit makogsz? Inkább mégis csak iszol? -húzza gúnyos mosolyra a száját Namjoon, szavait a maknae-nek intézve, mire Jungkook sóhajt egyet.
-Ha nekem tennék be. -mondja úgy, hogy látni rajta, majd elsüllyed szégyenében, reakciója láttán pedig mindenki nevetésben tör ki.
-Ne röhögj Suyeon, téged választalak! -kiált a lányra Kookie.
-Én meg Pikachut! -nevet fel még jobban, ahogy átveszi a sapkákat, majd a kihúz egy kihívást.
-Fahéj evés. -olvassa fel. Gin azonnal felugrik, majd egy kanál fahéjjal tér vissza.
-Hajrá kislány! -kacsint rá a fiatalabb srác.
-Még, hogy kislány. Idősebb vagyok nálad Jungkook-ah! -üt egyet a fiú vállába, majd nagy levegőt vesz, összeszorítja a szemét, és bekapja a kanál fahéjat. Alig két másodperc múlva köhögni kezd, a száján kiporzik a fahéj, így gyorsan felállok, és egy odaadom neki a vizemet.
-Igyál. -nyújtom át a poharat.  Hálásan elfogadja, de a srácok 'nem teljesítettnek' titulálják a feladatot, így le kell húznia egy pohár sojut.
-Anna a választásom! -mutat rám.
-De hát most segítettem neked! Áruló! -biggyesztem le ajkaimat, közben viszont már nyúlok is a kihívások címzésű sapkából, a cetlire írt szöveget, pedig reflexből hangosan olvasom fel, viszont amint a mondat végére érek, arcomból minden vér kifut.
-Csókold meg a tőled balra ülőt. -ahogy ezt kimondom, döbbenten nézek balra, Jimin pedig ugyan ekkora döbbenettel néz vissza rám. Na várjunk, ez... ez most így nem lesz jó. Már épp kimondanám, hogy na én inkább iszok, mikor hirtelen egy erős kéz fogja meg a karomat, minden kertelés nélkül egyszerűen csak lesmárol, én pedig esküszöm, minimum a fejem búbjáig vörösödöm, főleg, mikor realizálom, hogy becsuktam a szemem és... és visszacsókolok. Mi a szart művelek?!


Taehyung szemszöge:

Ivás. Biztos vagyok benne, hogy Anna inni fog. Látom, ahogy válaszra nyitja a száját és akkor... Ez... én... de... biztos voltam benne, hogy Anna inni fog, de Jimin esélyt sem adott neki, arra, hogy megszólalhasson. A papíron még csak nem is ez állt! Látom, ahogy Anna elvörösödik, utána pedig... a gyomrom. A mellkasom... a szívem. Tompa, de erős ütés éri mindhárom helyet, mintha... egyenesen a szó legszorosabb értelmében beletapostak volna a lelkembe. Mozdulni sem tudok, csak nézem, ahogy Jimin lesmárolja Annát, ő pedig... ő pedig visszacsókol. Forog velem a kert, és ezt most nem a megivott alkohol teszi. A szememet kezdi marni valami, amit nem fogok kiengedni onnan. El kell mennem innen. Nem bírom ezt tovább nézni. Egyetlen szó nélkül rohanok ki az előszobába, felkapom a cipőmet és szinte feltépem az ajtót. Csak rohanok, nem érdekel semmi. Az sem, hogy hol vagyok éppen, az sem, hogy hová tartok. Hogy tehette ezt Jimin? És Anna miért nem lökte el magától? Egyáltalán miért érdekel ez engem? Nem lehetek szerelmes, nem! Aki szerelmes, az gyenge! Mit tett velem ez a lány? Miért most fájdalmat miatta? A könnyek idő közben teljesen eláztatták az arcomat, és nekem fogalmam sincsen hol vagyok. Jimin tökéletesen tudta, hogy érzek valamit iránta. A legrosszabb, hogy előbb tudta, mint én magam. Utálom, magam! Gyenge vagyok! Szerelmes.


Anna szemszöge:

Fogalmam sincs mit csináltam, mire feleszmélek a pillanat véget ér, én pedig csupa csodálkozó szempárral találom szembe magam.
-Nem értem miért néztek így. Ez volt a feladat. -szólal meg Jimin.
-Khm... -köszörüli meg torkát Gin. -Taehyung? -tekint körbe. Végignézek a társaságon, és ekkor tűnik fel, hogy Taet sehol sem látom. Hirtelen belém hasít a felismerés, hogy az imént csókolóztam Jiminel. Az első csókom, Park Jiminnel volt, az egész BTS, de főleg Kim Taehyung előtt. Hogy lehet ez?!
-Egy pillanat. -jelentem ki, és elindulok, be a házba, egyenesen a konyhába. Mikor a pultra könyökölök, feltűnik, hogy nem vagyok egyedül.
-Anna, beszélnünk kell. -sóhajt fel Gin, de nem válaszolok, csak várom, hogy belekezdjen a mondandójába. -Azt hiszed csókolóztunk Taehyungal,de ez nem igaz. Tudom, nem ez a legalkalmasabb pillanat, hogy megmagyarázzam, de tudnod kell. Megbotlottam, ő meg megpróbált elkapni, de nem sikerült neki, így mindketten a kanapén landoltunk. Te ekkor jöttél be. Teljesen félreértetted, a történteket, én nem tennék veled ilyet. Látom, ahogy rád néz, és érzem rajtad, hogy... ugyanazt érzed, mint ő. Bármi is legyen az. Amikor az előbb te és Jimin... szóval csókolóztatok...azt hittem Taehyung elsírja magát. Sajnálom, hogy nem magyaráztam meg előbb a történteket. Hamarabb kellett volna szólnom, egyszerűen úgy gondoltam nem hinnél nekem. -fejezi be. Egy ideig csak bambán meredek magam elé, majd szám elé kapom a kezem, mikor felfogom, hogy valóban félreértettem.
-Gin, úgy sajnálom, hogy nem bíztam benned! Ne haragudj rám...
-Lányok... bocs ha megzavartunk valamit... nekünk menni kellene. Késő van. -lép be a konyhába Jin, mellette a többiekkel.
-Köszönöm, hogy itt voltatok! -mosolyodom el, ők pedig, miután mindannyian végig öleltek és még egyszer boldog szülinapot kívántak, elhagyják a házat.
-Szóval ti nem... -mondom ki még egyszer utoljára.
-Nem. -sóhajt Gin.


Taehyung szemszöge:

Egy ideig csak bolyongok, fogalmam sincs hol vagyok, de valahogy most nem is érdekel. Csak egyedül akarok maradni a gondolataimmal. Kb hajnali egy volt mikor otthagytam a társaságot, azóta pedig egy óra már biztosan eltelt. A srácok már biztosan otthon vannak. Már csak három nap van addig, míg visszaindulunk Koreába, Momo szolt, hogy kezdjünk el összepakolni. Az én cuccaim most is ott hevernek az ágyamon, a szépen összecsomagolt bőröndben, de a srácok talán épp most cuccolnak még össze. Vagy ki tudja... És Anna... Mit csinálhat? Elvégre valamit biztisan... Talán nevet... vagy sír!... vagy ül egy buszon. Esetleg villamoson. Lehet hogy mostanra már részeg. Az is lehet, hogy otthon van, és alszik...vagy talán csak csukva van a szeme, de ez sem biztos. Lehet, hogy mást néz...Jimint. Ginát. Vagy másokat. Vagy üres falat... De akár beszélhet is... magában... Vagy valakihez. Vagy talán éppen énekel. Egy vidám dalt. Szomorú nem valószínű,de akár az is lehet. Sőt, lehet hogy ruhát válogat éppen, vagy segít csomagolni a srácoknak. Azt kérdezi hova mennek. Kihez? Kivel? Lehet, hogy mindez meg sem történt és épp valamelyik téren gyújt meg egy cigit sojuval a kezében. Nem, ez biztos nem... Ő nem olyan... de végül is minden lehetséges. A szemem sarkában a parkot vélem felfedezni, a szemeim pedig újra könnybe lábadnak, ahogy eszembe jut, ez egy héttel ez előtti találkozásunk. Besétálok a kapun, el a tó melletti padra, majd leülök rá. Újra az a srác akarok lenni. Az, akit nem érdekel senki, és semmi a karrierjén és a bandán kívül, de ez itt nem fog menni. Egy részem örül, hogy idejöttünk és megismertem Annát, másik részem egyenesen gyűlöli. Nem szerethetem őt, kár volt ilyen gyermeteg álmokba ringatnom magam. Naiv voltam, túl naiv. Hogy gondolhattam, hogy bármi is lehet köztünk? Nem maradhatok itt. El kell mennem innen. Vissza Koreába.
Kezembe veszem a mobilomat, és meglepődve realizálom, hogy hajnali négy van. El kell mennem innen. Rapmon számát tárcsázom.
-Kim Taehyung! Hol a frabcban vagy?! -hallom a hangján, hogy nagyon ideges, biztos aggódtak értem.
-Kérlek rakd ki a ház elé a csomagomat. -mondom nyugodtan.
-Mi? Elment az eszed?! Mit akarsz csinálni? Az Istenért, hol vagy?!
-Haza megyek. Koreába. Még ma. Kérlek Rapmon, csak tedd ki a cuccomat, nekem elég volt.
-Ne csinálj hülyeséget egy lány miatt.
-Nem Anna miatt. -hazudom.
-Hazudsz. Miatta van. De ő csak egy lány, mi lett veled? -kédezi, de mindketten tudjuk, hogy nem fog választ kapni. -Tudom, hogy haragszol Jiminre, de legalább gondold át mégegyszer.
-Már átgondoltam. Rakd ki a cuccom kérlek. És Annának egy szót se mondj! -fejezem be, azzal leteszem a telefont.


Anna szemszöge:

Meg kell találnom. Ez az egy mondat lebeg a szemem előtt. Csak sétálok jobbra-balra, fogalmam sincs hol lehet. Miután elmentem Gintől, felhívtam Namjoont, és a lelkére kötöttem, hogy ha megtudja hol van Tae, azonnal szóljon. Aggódom érte. Jobban mint kellene. Fogalmam sincs miért csináltam... talán bosszúbol... Az órára pillantok: fél öt. Talán már haza is ért. Lehet már rég otthon van, a srácokkal, én meg itt bolyongok utána. Talán... haza kéne mennem... de képtelen vagyok nélküle. Mi van, ha baja esett?! 


Taehyung szemszöge:

Elkászálódom valahogy a "házunkhoz" majd tárcsázom is Rapmon számát.
-Itt vagyok. -szólok bele a készülékbe.
-Gyere fel az emeletre. -suttogja. Még jó, hogy megkértem, hogy hozza le. Csak sóhajtok egyet, kinyomom a mobilt, besettenkedek a házba, fel az emeletre, be a szobámba. Majd' elkap a szívroham, mikor megátom a sötétben leader alakját kirajzolódni.
-Mit ülsz te itt?! Mint valami kibaszott horrorfilmben! -nézek az ágyamon ülő Rapmonra.
-Halkan már! -int csendre. -Biztosan ezt akarod? Nem maradnál még addig a pár napig amíg itt vagyunk? Talán megváltozik a véleményed. Ugyan Taehyung, ne légy meggondolatlan! Elvégre ez csak egy játék volt.
-Namjoon. -szólítom meg én is igazi nevén, miközben leülök mellé az ágyra. -Nem a játék miatt megyek el. A pillanat, amikor Jimin megcsókolta Annát... valamit megmozdított bennem. De amikor Anna nem lökte el őt, hanem visszacsókolt... -sóhajtok fel ahogy eszembe jut a kép. -Akkor éreztem, hogy nekem itt nincs helyem. Én nem lehetek belé szerelmes. Legalább is.. nem szabadna. Így megkímélem magamat a fájdalomtól. Vissza akarom kapni a régi énemet, mikor még nem okozott fájdalmat, ha egy lány csókolózik Jiminnel. Ezt akarom. A régi énemet. -fejezem be, a végét már inkább mintha magamat akarnám meggyőzni. -Pár nap múlva találkozunk, Hyung. -köszönök el tőle, felkapom a hatalmas bőröndömet, és kilépek a szobából. Igen. Ezt akarom. A lehető legnagyobb csöndben próbálok végig menni a folyosón, majd szinte minusz mennyiségű hangot kiadni, mikor elhaladok Yugyeom ajtaja előtt, de hát mikor máskor botlanék meg a parketta közti résben, mint most?! Egy szemét dörzsölgető kisfiú tűnik fel előttem, és csodálkozva néz rám.
-Hyung? Hová mész? -kérdezi tőlem.
-Gyeomie, csak feküdj vissza, nagyon késő van már! -simogatom meg suttogva feje bújbát. -Aludj vissza jó? -guggolok le mellé.
-Jolvan. -dörzsöli meg újra a szemét. -Jó éjszakát, Hyung.
-Jó éjszakát Yugyeom. -nyomok egy puszit fejére, majd megvárom, hogy visszmenjen a szobájába, s csak ez után indulok el. Gyorsan kiérek  házból, már az utca végén tartok, mikor egy pillanatra még hátrafordulok.
-Viszlát Anna. -suttogom a nagy feketeségnek.

14. Véletlen

Taehyung szemszöge:

Egy hét telt el azóta, mióta Anna nállunk aludt. Valami oknál fogva azóta nagyon furcsa velem. Távolság tartó lett, én pedig egyszerűen nem bírom, hogy ennyire messze áll tőlem. Nem igazán tudom hova tenni. Talán csináltam valami rosszat amiért így viselkedik velem? Minden esetre én tovább próbálkozom. Hogy mivel? Na ez az. Magam sem tudom pontosan. Egyszerűen csak közel akarok kerülni hozzá. Tudni a titkait. Tudni mire gondol, mikor olyan édesen beharapja a száját. Hogy megbízik-e bennem. Azt, hogy... egyszerűen mindent. Igen, ez a megfelelő szó. Mindent. 
Már legalább húsz perce ülök a dalszöveges füzetem fölött, de egyetlen olyan sor sem jut eszembe, ami érdemes lenne arra, hogy leírjam. Agyalásomból telefonom csörgése riaszt fel.
-Taehyung -mondom nevemet, mikor látom, hogy ismeretlen a szám. Valójában a menedzserünk megtiltotta, hogy felvegyük az ismeretlen számokat, de azt reméltem, hogy esetleg Anna az.
-Szia, Gina vagyok! -hallom az angol szavakat a vonal másik végéről.
-Ó, szia! Mi újság?
-Kellenél. Úgy értem, szükségem lenne a segítségedre. -nevet fel.
-Miben tudnék segìteni? -érdeklődöm.
-Szóval... Annának holnap lesz a szülinapja. Ő sosem akarja megünnepelni, sőt! -hallom a lány lágy hangját a telefonból. -Tavaly el is felejtette. Úgy gondolja nem szorul ünneplésre az, hogy még egy évvel kevesebb van az életéből,de szerintem ez hülyeség. -sóhajt egyet. -Minden éven bulit rendezek neki, úgyhogy ezt idén sem akarom kihagyni. Arra gondoltam, hogy jövőhéten csinálnám meg a bulit, de kipuhatolóztam, hogy az nagyon sűrű lesz neki, ezért arra jutottam, hogy bár merész, de holnapra csinálom meg. Ehhez kellene a segítséged. -fejezi be. Először elkerekednek a szemeim, de végül nagyon izgatott leszek már csak a buli gondolatától is.
-Mikor legyek, és hol? -kérdezem, ahogy egy vigyor ül ki az arcomra. Miután megtudom Gina címét, és megkapom, hogy egy órán belül legyek nálluk, azonnal lesietek Momohoz.
-Meglepetés buli? De izgi! -lelkesül fel. -Vedd a cipődet, elviszlek. -mosolyog rám. Azonnal felkapom a cipőmet, Momo pedig a kocsikulcsot és már inulunk is. Alig tíz perc kocsikázás után már ott is vagyunk, én pedig nagy hévvel szállok ki az autóból.
-Kösz Momo! A hazautat majd megoldom. -intek neki, majd az ajtó előtt megállva csöngetek is.
-Végre! -nyit ajtót Gina, közben pedig már el is kapja karomat, és behúz a házba.
-Neked is szia! -nevetek fel. Bevezet a konyhába, és a pult mellett kezd el rendezkedni, az oda kipakolt dolgokkal.
-Na tehát! Ez itt azoknak a névsora, akiket meg kell hívnunk. Itt egy magyar szöveg, amit be kéne gépelned, és elkdeni azoknak, akiket itt akarunk látni honap. Vannak díszek amiket ki kell raknunk a házba. Azon kívül meg kell csinálnunk a kertet is, és kirakni a 'Boldog huszadikat, Anna!' feliratot. -hadarja el egymás után a teendőinket. -Ó! -csap homlokára hirtelen. -A torta! Azt is meg kell csinálni!


Anna szemszöge:

Már egy hét telt el azóta mióta Taehyungéknál aludtam. Gondolkodtam azon, amit Jimin mondott, és arra jutottam... hogy igaza van. Végül is ő egy idol. Nem kellett volna azt gondolnom, hogy esetleg majd megtetszem neki. Pont én! Ugyan. Még én magam is nevetek azon, hogy mennyire naív a gondolkodásom. Jobb ha tartom vele a távolságot mert félő, hogy csak pofáraesés lesz belőle. Illetve... nem csak vele. Hihetetlenül boldoggá tesz, az, hogy a  kedvenc bandám az életem része lett. Persze csak egy rövid időre, de akkor is hihetetlen az egész. Igen, ez az. Hihetetlen. 
Holnap lesz a szülinapom. A nagy huszadik. Eddig semmi kedvem sem volt az ünnepléshez. Szerintem az emberek túlértékelik ezt a 'még egy évvel közelebb kerültem a halálhoz' napot. Felesleges. Ez csak egy nap. Ugyanolyan mint akármelyik másik. Persze barátnőm ezt nem így gondolja, így mint minden éven, gondolom idén is meg fog lepni valamivel. Rettentő édes tőle, és kivétel nélkül minden alkalommal meg is hatódok, de az idei szülinapomat csak vele akarom eltölteni, nem pedig valami nagy tömeggel.
Egész nap próbáltam elérni Gint, de a telefonja ki van kapcsolva. Csak tudnám minek van telefonja, ha sosem tudom elérni. Annyira unalmas ez a mai nap.

A srácoknak valami programja van, Teo és a bátyám elmentek megünnepelni, hogy három éve együtt vannak, Tomnak randija van azzal a csajjal, aki miatt a multkor lekoptatott, barátnőm pedig ugyebár elérhetetlen. Késő délutánra rájtöttem, hogy versenyzési szintre tudnám vinni az unatkozást. Kitakarítottam a házat, rendbe raktam a kertet, a kutyát vagy nyolc alkalommal megsétáltattam, csináltam kaját, ami inkább hasonlított tejre, mint tejbegrízre, ábécé szerint csoporosítottam a tisztítószereket, szín szerint rendeztem a ruháimat, de végül elegem lett belőlük, szóval inkább csak kiboríottam az egészet, és most itt ülök a földön, a nagy ruhakupac közepén. Fél hét van, de egy percet sem bírok ki tovább ilyen unalomban. Nagyot sóhajtva felállok, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lerohanok a lépcsőn, felkapom a cipőmet, és el is hagyom a házat. Gin nem lakik messze tőlünk, alig húsz perc, még így is, hogy elköltöztünk. Az ég mégmindig ugyanolyan kék, mintha csak koradélután lenne, de meglepően csöndesek az utcák. Egy jobb kanyar, kettő balra, át az úton és már látom is barátnőmék házát.

Taehyung szemszöge:

A tortát díszítem, már alig van hátra valami. Furcsa, hogy srác létemre pont én rajzolgatok a tortára, de Gina azt mondta mindenki úgy jár a legjobban, ha inkább nem nyúlok a hátsókert díszítéséhez. Bezzeg a torta...

-Héé! -kapja ki a kezemből Gin a habzsákot. -Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz rajzolni! -mutat a tortára.

-Mert nem is tudok. Ezek csak minták. -nevetek fel. -Na add ide, had folytassam. -nyúlok a habzsák után, de Gina hátrál egy lépést.

-Majd, ha megnézted én mit alkottam a kerttel. -megy hátrébb ismét egy lépésnyit, és már a nappaliban is vagyunk.

 -Na, Gina majd utána, most muszáj befejeznem. -indulok el távolodó teste felé.

-Taehyuuuuung! -kérlel, miközben még mindig hátrafelé sétál. 

-Háát... -teszek úgy mint aki elgondolkodik, de a következő pillanatban, már oda is futok mellé és a habzsákért nyúlok. Az egyetlen gond, hogy Gina már a kanapéjuk háttámlája mellett áll, a hirtelen mozdulatomtól, pedig hátraesik. Ahogy viszont megpóbálom elkapni a csuklóját, a nagy lendülettől mindketten az díványon landolunk. Azaz... én rajta. Egészen pontosan a száján. Micsoda?!

Anna szemszöge:

Ginnel már olyan rég óta barátnők vagyunk, hogy a háza a második otthonom, így kopogás nélkül megyek be az ajtón. Ledobom a cipőmet, és besétálok a nappaliukba, de amit ott látok... a szemem egyből könnybe lábad, a torkom elszorul. Taehyung Ginék kanapéján feküdve csókolja barátnőmet. A szívem, mintha kihagyna egy ütemet, a szememet pedig érzem, hogy marják a könnyek, amiket nem engedek kiszökni onnan. Igazat mondott. Jiminnek tényleg igaza volt. Taehyungnak tényleg csak arra kellenek a lányok, hogy aláfeküdjenek. De... Gin... a legjobb barátnőm. Hogy tehette? Az eddig kezemben lévő telefonom hirtelen kiesik onnan, a hang hatására pedig Taehyung, és Gin döbbent pillantásával találkozom. De hogy az enyémnél nem döbbentebb, az biztos. Tae azonnal lemászik barátnőmről, és már nyitná is a száját, mikor elhalgattatom.

-Ne. -szólok bele angolul mondanivalójába, még mielőtt elkezdhetné. -Nem érdekel. Nem... -csuklik el a hangom -Nem akarom hallani. -fejezem be halkan megpróbálva semmilyen érzelmet sem belevinni.

Taehyung szemszöge:

Le vagyok sokkolva attól ami az előbb történt, de időm sincsen rá, hogy bocsánatot kérjek Ginától, vagy bármit is mondhassak, mert a következő pillanatban, egy kisebb zaj üti meg a fülemet, és ahogy a hang irányába nézek, Annát látom magam előtt. Azonnal lepattanok Gináról, és megállok a kanapé mellett. Mit keresel itt? Miért pont most? Beszédre nyitnám a számat, hogy elmondjam félre érti, de már az előtt elhalgattat, hogy elkezdhetném.

-Ne. -hallom az angol szót. -Nem érdekel. Nem... Nem akarom hallani. -a hangja... rideg. Sosem hallottam még ilyen közömbösen beszélni. A torkomat folytogatja valami, nagy erődeszítések árán tudok csak megszólalni.

-Anna hallgass meg. -kérem halkan, de nem is figyel rám. Felkapja a földön lévő telefonját, és már el is indul az ajtó felé. Nem hagyhatom, hogy ezt higyje. Hisz félreérti! Szinte odaugrom mellé, és megpróbálom elkapni a kezét, de nem hagyja, és csak még sietősebben tart az ajtó felé. Hátra néz rám, így nem veszi észre az előtte lévő boltívet, és simán nekisétál. 

Anna szemszöge:

A bokámba éles fájdalom nyilal, Taehyung pedig üveges tekintettel néz rám, miközben a lábamhoz kapok.

-Bassza meg!

-Had segítsek! -guggol le mellém gyorsan a srác. Nem ellenkezem, de nem is hagyom, hogy segíteni tudjon. Nem mondok semmit, csak felpattanok, de amint a lábamon állok, ismét visszazuhanok a földre. Lenézek a bokámra, és azt látom rajta, hogy lilás elszíneződés keletkezett rajta, és megduzzadt. Gin kisiet hozzánk, és mikor meglát minket, azonnal visszarohan a szobába. Alig pár másodperc múlva egy nedves ronggyal tér vissza, amit egy szó nélkül nyújt felém, de én nem veszem el. Tae kiveszi a kezéből, és rá próbálja rakni a lábamra, de nem hagyom neki.

-Nem kell, semmi bajom. -tolom el kezét. Ismét megpróbálkozom a felálással, de sikertelen a kísérlet. Mielőtt ismét a földre esnék Taehyung kap el.

-Utálhatsz, de akkor is el foglak most vinni egy orvoshoz. Nincs ellenkezés.

-Hagyj Tae! Hyung! -fűzőm hozzá neve második felét is. Nem kezdhetem el most becézgetni. -Semmi bajom! -makacskodok, de tudja, hogy hazudok. A bokám rettentően fáj, de ez mégmindig nem akkora fájdalom, mint amit az a képkocka okoz, amit a nappaliba beérve láttam.

Taehyung szemszöge:

Bármennyire is próbált ellenkezni nem hagytam neki, hogy kiszabaduljon a karjaimból. Miután Gina előkereste a kocsikulcsát, be is ültünk a kocsiba, és a kórház felé vettük az utat. Az út közben senki nem szólt egy szót sem. Kínos csönd telepedett közénk, de se én, se Gina nem voltunk elég merészek ahhoz, hogy megtörjük ezt. Gina egy szót sem szólt azóta, hogy megpróbáltam visszaszerezni a habzsákot. Anna rám sem bír nézni. Ezt is elintéztem. Bár esküszöm, hogy most tényleg nem akartam! Nem akartam semmit Ginától. Nem is akarok. Az egész csak egy véletlen volt, Anna pedig rosszkor volt rossz helyen.

Anna szemszöge:

Egy áva szót sem szólnak. Gin... miért nem mond semmit?! Meg sem próbál magyarázkodni. Bár nem mintha Taehyung nagyon erőlködne. Rájuk sem bírok nézni. Így is attól félek, hogy csak egy pislogás, és kifolynak a könnyeim. Hogy tehették ezt velem? Taehyung is szíven ütött, bár Jimin figyelmeztetett, de Gin... a legjobb barátnőm!

Itt ülünk a váróban, és már csak azt remélem, hogy minnél hamarabb meghallom a nevemet.

-Leiner Anna! -szólnak ki az egyik orvosi szobából. Még mielőtt megpróbálhatnék felállni, Taehyung elkapja a derekamat, és besegít az orvoshoz, majd miután leültem ki is megy.

Taehyung szemszöge:

Kint ülünk, és várunk. Idegörlő percek ezek. Remélem nincs nagy baja. Nem bírnám elviselni, ha miattam esne nagyobb baja. 

-Gina. Mondj valamit kérlek. -nézek rá. Nem tudom min járhat az esze, de képtelen lennék elviselni, ha miattam, és egy félreértés miatt menne tönkre a barátságuk.

-Mit mondjak? Képtelen vagyok hozz ászólni. Ha mentegetőzni próbálok, azt hiszi majd, hogy mi... tényleg csókolóztunk. Nem tudom Taehyung... 

-Akkor is tudnia kell, hogy véletlen volt az egész. -nézek rá idegesen. Muszáj ezt megbeszélnünk. Nem hiheti, hogy olyan vagyok. Vagyis... megváltoztam. És nem akarok semmit Ginától...

Anna szemszöge:

-Köszönöhm Doktorurh! -ugrálok ki a vizsgálóbol, miután végeztünk a röntgennel. Taehyung azonnal felpattan, de én csak elfordítom róla a tekintetem, és a fal mellett kezdek el ugrálni, a kijárat felé. Hát persze, mikor jobbkor esne bajom?! Utánam szalad, és a térdem alá nyúl, hogy felkapjon, de én csak döbbenve kezdek el kapálózni.

-Taehyung! Nem kell.

-Had segítsek! -néz rám. 

-Nincs szükségem a segítségedre. -mondom nyugodtan, a lehető legközönbösebb hangon, és kimászom a kezeiből. A fal melletti korlátban megkapaszkodva nyúlok oda telefonomért, és már tárcsáznék is, de... de senki sem jut eszembe. Mindenki elfoglalt. Végül Tom számát tárcsázom, és fülemhez emelem a készüléket.

-Tom... értem tudnál jönni? -szipogom. 

-Mi a baj Anna? Miért sírsz? Hol vagy? -kérdezi aggódva. Fel sem tűnik, hogy elsírtam magam.

-A kórházban. Csak gyere értem jó?

-Nem sokára ott vagyok! -teszi le a telefont.

Taehyung szemszöge:

Anna arrébb vonul, és telefonál egy gyorsat. Majd megszakad a szívem, ahogy meglátok egy könnycseppet végigfolyni az arcán. Legszívesebben azonnal odaugranék hozzá, és megpróbálnám megnyugtatni, de félő, hogy éppen mi vagyunk a könnyei okai. Mondjuk... abban a pillanatban nem úgy láttam, hogy nagyon meghatná. Tíz perc múlva Tom fut be a kórházba. Anna arca kivirul mikor meglátja őt, Tom pedig otthagyva Annát odasiet hozzánk. 

-Mi történt vele? Mi baja? -kérdezi érdeklődve. Ezek szerint semmit sem tud. 

-Valószínüleg zúzódott a bokája. -válaszolom.

-És... miért nincs itt veletek? Történt valami más is?

-Tom, mi nem akartunk semmit. Anna egyszerűen csak félreértette. Véletlen volt az egész. -szólal fel Gina kétségbeesetten. 

-Nem értem miről beszélsz. -kerekedik el Tom szeme. -nem is számít. Most elviszem. Majd... beszélünk. Mi lesz a holnapi bulival? -vált halkabbra, hogy Anna nehogy meghallja. Már épp válaszolnék, hogy felesleges lenne úgy megcsinálnunk, hogy így haragszik ránk, mikor Gina szól közbe.

-Megtartjuk. Attól, hogy félreértette a dolgokat, attól még én nem fogom lefújni a bulit. Holnapra talán lenyugszik. Kérlek Tom valahogy csald el hozzám holnap. Beszélnem kell vele. Beszélnünk. -javítja ki magát, rám célozva. Tom nagyot sóhajt majd inkább csak bólint, és elindul Annához. Karjába kapja a lányt, és már el is hagyja a kórházat. 

Anna szemszöge:

Megijedek, ahogy Tom hirtelen felkap, de inkább nem is mondok semmit. Hagyom, hogy barátom berakjon a kocsiba, és egyetlen szó nélkül vezeti végig az utat. Mikor elérünk a házunkhoz, ismét csak némán kiszed az autóbol, bevisz a házba, és felvisz a szobámba.

-Na jó. Mond el mi történt. -mondja miközben letesz az ágyamra.

-Hogy történt? -kérdezi.

-Belerúgtam Ginék boltívébe. Zúzódott a bokám, de nem nagy cucc. A doki szerint holnapra biztos jobb lesz, ha pihentetem, meg kenőcsözöm. -mondom, miközben egy mosolyt erőltetek az arcomra.

-És velük mi történt? Miért voltál olyan velük a kórházban? -leszegzett fejjel, nagyot sóhajtok. 

-Elmentem Ginhez...

-És? Számtalanszor voltál már nálla.

-Mikor besétáltam a nappalijukba, Gint és Taehyungot a kanapén találtam. Egymás száján. -mondom ki nehezen az utolsó mondatot. Tom hitetlenkedve néz rám.

-Anna ne viccelj már. Gini, és a koreai srác? 

-Azt látod, hogy szórakoznék?! -nézek rá dühösen. 

-Jó. Rendben. Sajnálom. -hajtja le a fejét. Nehezen, de végül ráveszem magam, és részletesen elmesélek neki mindent. Tom addig marad, míg már tizenegyet üt az óra. 

-Anna, tényleg nem akarnálak most ilyen állapotban itthagyni -néz az órájára -de most már muszáj haza mennem. Figyelj -áll meg az ajtóm előtt. -Gini azt mondta nekem, hogy félreértetted a dolgokat. Mi van, ha igazat mond, és tényleg félreértettél valamit? -ez után egy kis szünet következik. A földet figyeli, nekem pedig kezd rossz előérzetem lenni. -Holnap lesz a szülinapod. Gini idén is bulit csinált neked. Taehyung segített neki.

-Azt láttam. -húzom fel az orrom, de Tom csak elengedi a füle mellett.

-Szeretném ha elgondolkoznál a mai nap eseményeivel kapcsolatos érzéseiden, és holnap eljönnél. 

-Még hogy menjek el?! -kiáltok fel. 

-Csak gondold át. -mondja Tom nyugodtan, int egyet, és el is hagyja a szobámat, pár másodperccel később pedig hallom a bejárati ajtó cspódását is hallom. Nagyot sóhajtok, és elkezdek a fürdő felé ugrálni. Leülök a kád szélére, és úgy kezdem el ledobálni magamról a ruháimat, közben megnyitom a csapot. Mikor már elég magasnak ézem a víz szintjét elzárom a csapot, és beülök a vízbe. Még, hogy menjek el. Mégis mit vártak tőlem?! Hogy tehették ezt velem? Vagyis... igazából nem tudhatták, hogy hogy esne nekem. Még engem is meglep, de Ginnek egy szót sem szóltam, azokról, amik velem és Taevel történtek. Nem mintha olyan nagy dolgok történtek volna. Sőt. Igazából, az a csúf igazság, hogy nem történt köztünk semmi. Mikor Jimin mesélt nekem Taehyungról, én nem hittem neki. Biztos voltam benne, hogy ő nem ilyen. Nem lehet ilyen. Aztán egyre inkább rájöttem, hogy félreismertem. Valójában tényleg nem tudom mi történt Tae, és Gin között. Csak arra tudok hagyatkozni, amit a szememmel láttam, az viszont elég sokat mondott. Talán hagynom kéne őket. Elvégre nem tartoznak nekem semmivel, végképp magyarázattal nem. Arról pedig nem tudhatnak, hogy nekem ez, hogy esett. Hiszen nem is kellett volna, hogy a szívemre vegyem. Nem rám tartozik, hogy ők mit csinálnak. El fogok menni holnap a nekem szánt bulira, és úgy fogok viselkedni velük, mintha ez a nap meg sem történt volna.

13. Változás

Anna szemszöge:

Csak pislogok azon, amit Tae mond. Mire felfogom, hogy mit mondott, már a tv-nek szenteli figyelmét. Igen, Tae, könyörgöm, csókolj meg! Kérlek! Most azonnal!
-Egy kis segítség nem ártana... -mosolyodom el kajánul, és már érzem, hogy az egész arcom lángban van. Taehyung arcán először lepettség jelenik meg, majd arcizmai megenyhülnek, és egyik kezét arcomhoz emeli, hogy kisöpörje a véletlen odatévedt tincseimet. Arcával csökkenteni kezdi a köztünk lèvő távolságot, a szívem dobogása pedig kétszeresére nő. Mikor viszont mindkét kezébe veszi arcomat a szívem majd kiszakad a helyéről. Hirtelen megérzem lehelletét ajkamon, és én teljesen elgyengülök. Csókolj meg. Kérlek, csókolj már meg!
-Kértek a golyómból? -vánszorog le Jimin a lépcsőn, mire azonnal szétrebbenünk. Kettő. Ez a második alkalom, hogy nem csókol meg. Jimin egy tálat ami tele van kókuszgolyókkal.
-Nem. -fújtat Tae. -A másik feledet hol hagytad?
-Mirő' beszééész'? -makog Jimin.
-Jimin... -állok fel nagyot sóhajtva, az említett vállára téve kezemet. -Feküdj le. Hosszú napotok volt, és ahogy elnézem, holnap szép kis fejfájással fogtok ébredni. -fejezem be csalódottan. Ismét elrontották a pillanatunkat.
-Ha te mondod... -mondja lemondóan, és elindul vissza az emeletre.


Jimin szemszöge:

Reggel iszonyatos fejfájással ébredek... Jin mellett. Mi?! Miért vagyok én Jin mellett?!
-Hyung! -vágom vállon az ágyban. Szerencsére van rajta ruha, bár nem mintha a felhúzódott póló sokat takarna csupasz felsőtestéből.
-Áu! Mi van? -szisszen fel félálomban, megfogva meg azt a pontot, ahol az előbb megütöttem.
-Mi a szart csinálsz te itt?
-Mi? Hol? -néz körbe. -Ez nem az én szobám. -jelenti ki.
-Komolyan? -kérdezem tettetett meglepettséggel. -Figyelj... te mire emlékszel a tegnap estéről? -figyelem arcát, ahogy elgondolkodik.
-Egészen pontosan... semmire. -döbben meg saját mondatán. -Jimin... mi... tegnap... szóval... az Istenért, miért aludtunk mi egymás mellett?! -pattan ki az ágyból.


Anna szemszöge:

A fű selymes, az ég pedig gyönyörű pirosas naracs színben játszik a naplemente miatt. Érzem, ahogy agyenge nyári szellő fújja a hajamat, a nap melege pedig nyalogatja a bőrömet. Egy kis kutya mellettem ugrál az alacsony fűben, a mellettem lévő fiú pedig édesen ölel magához, mire én a hátát kezdem simogatni. Hirtelen az ég beborul, a fiú kezében pedig egy éles tárgy jelenik meg, mi pedig egy pillanat alatt egy sötét erdőbe kerülünk. A srác üldözni kezd, én pedig döbbenten kedzdek el futni az életemért.

Taehyung szemszöge:

Arra ébredek, hogy valaki hasamat simogatja, amitől a rajta lévő póló felcsúszott. Nehezen, de nagy erőfeszítések árán sikerül kinyitnom a szemem. Amikor viszont meglátom, hogy ki is volt az ébredésem okozója, a minden álmosság kimegy a szememből. Ugyanis Anna fekszik mellettem a kanapén, félig a saját testemet elfoglalva. Édesen alszik, és azt hiszem valami szép álma lehet, mivel a hasamat simogatja közben. Bármeddig el tudnám nézni őt... Ezt a látványt sosem tudnám megunni. Az arcát kezdem el óvatosan simogatni, persze elég gyengéden ahhoz, hogy nehogy felébresszem. Hogy lehet ilyen puha a bőre? A következő pillanatban viszont mocorogni kezd és furcsa hangokat ad ki. A simogató ujjaim alatt pedig megérzek egy könnycseppet, amitől valami oknál fogva aggodalom tölt el.
-Anna... ébredj... -kezdem el simogati hátát is, hogy véget vessek a rossz álmának. Soha nem akarom őt sírni látni... soha. -Anna...


Anna szemszöge:

A fiú már csak egy méternyire lehet tőlem, mikor kinyitom a szemem, és a valahavolt leggyönyörűbb látvány fogad.
-Anna, ébredj -suttogra aggodalmasan. Lepetten nézek rá, mikor feltűnik, hogy az arcomat sós könnyek árasztják. Sírtam volna? És mikor körbenézek, még nagyobb döbbenet ül ki az arcomra. Hol vagyok?
-Taehyung.. én... itt aludtam? -kérdezem tőle.
-Végre, hogy felébredtél... nem bírtam volna tovább nézni, ahogy sírsz... -ül ki arcára a bánat. Rekord sebességgel pattanok fel, mikor feltűnik, hogy lényegében Taehyung ölében vagyok.
-Ne haragudj. -nézek rá bocsánatkérően, valójában azért amiért szó szerint rámásztam. -Valószínűleg elaludtunk a film közben. -kezdem a padlót pásztázni tekintetemmel. -Azt hiszem én akkor... -mondanám a mondókámat, mi szerint haza kell mennem, de Tae közbevág.
-Ne! Úgy értem... -köszörüli meg torkát. -Ha van kedved reggelizz velünk. -meglepődöm az ajánlaton, de mikor válaszolhatnék, Jin és Jimin jön le az emeletről nagy robajjal.
-Anna! V! Azaz... -csap a szájára Jimin. -Taehyung...? -Tae nagyot sóhajt.
-Tudja. -csak ennyit mond. Nincs is szükség többre, értik ők, hogy miről beszél.
-Honnan? -döbben le Jin.
-Világhírűek vagytok srácok. -mondom halkan. Kínos helyzet, azt hiszem tényleg itt az ideje lelépni. Már így is túl sokat maradtam. -A reggeli jól hangzik, de nekem most tényleg haza kell mennem. Köszi mindent, és ha Yugyeom felébred, adj egy puszit neki helyettem is. -indulok el az előszobába, és már veszem is a cipőmet. -Szisztok fiúk! -hagyom el a házat, választ sem várva.


Taehyung szemszöge:

Csak pislogok azon, hogy Anna rekord sebességgel hagyja el a házat. Most viszont szembe kell néznem két érdeklődő szempárral, Jin, és Jimin személyében.
-Tudja és kész. Ismer minket. De ne aggódjatok, nem mondja el senkinek, hogy itt vagyunk. -mondom csak úgy félvállról. Miért bízom meg egy olyas valakiben akivel nem több mint két hete találkoztam először? Kisétállok a konyhába, otthagyva a két csodálkozó srácot. -Mit akartatok kérdezni? -térek vissza annak okára, amiért olyan sietősen jöttek le a lépcsőn.
-Szóval... te mire emlékszel a tegnap eséről? -teszi fel a kérdést óvatosan Jimin.
-Hmm. -gondolkodom el. -Anna átjött; itt maradt; lefektettük Yugyeomot; filmeztünk; atom részegen szerelmespárként köttetek haza amivel elcsesztétek a majdnem-csókomat; tovább filmeztünk; újra csak majdnem-csók lett miattatok; és végül ma reggel felébredtem. -hadarom el kronológiai sorrendben, a tegnap esti eseményeket, mire a srácok csak az eddiginél is nagyobb döbbenettel néznek rám.
-Ehhez le kell ülni. -húz ki egy széket az asztal mellől Jin.
-Miként jöttünk haza? -kérdezi Jimin, szinte kieső szemekkel.
-Egymásba voltatok karolva. -vonom meg a vállam. -Miért? Valami furcsa történt? -szegezem nekik a kérdést, bár ha engem kérdeznek, valószínűleg ők maguk sem emlékeznek.
-Áh. Dehogy. -feleli Jin tettetett lazasággal. Átlátok rajtatok Hyung. De hát jó. Lehet mindenkinek úgy a legjobb ha homály fedi a tegnap este pontos eseményeit.
-Figyelj V... -teszi Jimin vállamra a kezét. -Mit akarsz te ezzel a lánnyal? Annával... -mit válaszoljak erre? Hiszen még magam sem tudom! Nem mondhatom, hogy beleszerettem egy olyan lányba, akit még csak alig ismerek. Különben sincs így. Nem szerettem bele.
-Mit akarnék? Semmit. Ugyanolyan, mint bármelyik másik lány. -Ó, azt hiszem ezzel a mondatommal biztosan elkárhozom. Ekkorát nem tudom hazudtam-e már valaha.
-Ja... persze... értem. -vakarja meg a fejét Jimin.


Anna szemszöge:

-Dom, hagyj már! Attól, hogy ott aludtam még nem történt köztünk semmi! Hiába kérdezgeted reggel óta. -csapom báttyámra szobám ajtaját, nagyot fújtatva.
-Anna, mondd már el, kérlek, nem foglak megölni azért, ha lefeküdtetek. Téged nem. -nyit be, figyelmen kívűl hagyva a tényt, hogy ha valakire rácsapják az ajtót, az azt jelenti, hogy nem kíváncsiak rá.
-Dom. Menj ki. -tessékelem ki, fölöslegesen aggódó bátyámat, mire ő leszegezett fejjel ugyan, de elhagyja a szobámat. Nem nagyon figyeltem az időt mióta eljöttem a BTS rezidenciáról, de most, hogy az órára nézek, realizálom, hogy bizony fél hat van, és egész nap semmit sem csináltam, a Taehyung utáni vágyakozáson kívül. Levágom magam az ágyamra, és kezembe kapom kedvenc könyvemet, Colleen Hoover, Hopeless című művét. Teljesen beleélem magam a történetbe, még a mosdóra sem vagyok hajlandó a könyvem nélkül menni.
-Holder, csókold már meg Sky-t! -kiálto el magam,teljesen beleélve magam a könybe.
-Anna -lép be a szobámba bátyám halk kopogás után.
-Nem, még mindig nem feküdtünk le! -fújtatok, mire csak felnevet.
-Jó, jó rendben. -csukja be maga mögött az ajtót. Már épp folytatnám a könyv olvasását, mikor a telefonom csörren meg.
-Anna. -mondom nevemet, miután észreveszem, hogy idegen számot jelez ki a mobilom.
-Én meg Jimin. -nevet a készülékbe... ezek szerint Jimin.
-Ó, szia! Mi újság? -váltok át gyorsan koreaira.
-Nincs kedved sétálni? -dobja fel az öteltet.
-De... persze. -válaszolok, kicsit bizonytalanul.
-Öt perc, és ott vagyok a házatoknál. -mondja, azzal leteszi a készüléket. Nevetve lépkedek le a lépcsőről, és mar hallom is, ahogy valószínűleg Jimin rákönyökölt a csengőre. Felhúzom a cipőmet, és kiabálok egyet Domnak, hogy azért tudja, nem az UFOk raboltak el.
-Sétálni mentem, majd jövök! -kiáltom, azzal becsukom magam mögött az ajtót.
-Jimiiin! -mosolygok rá nevét elnyújtva, mire már ki is tárja karjait egy ölelésre.
-Szia Csajszi! -szorít magához. -Na, mehetünk?
-Hogyne. -vigyorodom el, és már el is indulunk a lemenő napsütésben. Az ég pirosas narancs, akár csak az álmomban. A nyári szellő simogatja a bőrömet, a madarak pedig ódákat zengenek. A virágok illata, és a mellettünk elhaladó szerelmes párok mind olyan gyönyörűek. Az egész annyira idillinek hat, hogy szinte már hánynom kell tőle, de persze Jimin, és a hülye viccei nem hagyják.


Taehyung szemszöge:

-Neee! Yugyeom, ne faroltatsd ki a kocsit! -oktatom a kis srácot, miközben próbálja legyőzni, a verhetetlen Sugát
-Jobb kanyar Gyeomie! Fékezz! -kiált fel Jungkook legalább olyan élvezettel, mintha ő játszana.
-Na milyen hülyeségekre tanítjátok az én drágámat? -lép be nevetve a nappaliba Momo. -Yugyeooom! Nitrót neki! -csillan fel a szeme, mikor észre veszi mivel is játszunk. Hihetetlen. Összeadni és kivonni még nem tud, de már Sugát próbálja legyőzni Need For Speed-ben. Momoról nem is beszélve. Sokszor úgy érzem, egy tini veszett el benne.
Jimin már vagy egy órája elment valahová, Rapmon pedig fent 'dolgozik valamin'. Véleményem szerint inkább valakin. Fejcsóválva megyek ki a konyhába egy pohár vízért, ahol Jin, és Yoojin főzicskézik. Jin kezében egy tál van, a orra csupa hab, Yoojin pedig úgy pirul, mint aki épp most vesztette el a szüzességét, amiből arra következtetek, hogy nem a legjobbkor jöttem.
-Mizu gerlepár? -vetem oda nekik nevetve. -Csak nem megzavartam valamit? -húzom kajánul félmosolyra a számat.
-Dehogy. -nevet fel kínosan Yoojin, és megigazítja a ruháját.
-Momo mondott egy receptet. Valami -néz a pulton lévő lapra Jin. -Rákóczi túrós. Azt próbáljuk most megcsinálni, bár nem értem, hogy másoknak, hogy sikerül olyan könnyűre a hab. -méregeti a tálat. -Akarsz segíteni? -pillant rám nagy szemekkel.
-Kössz, inkább kihagyom. -mutatom fel a poharamat, jelezve csak inni jöttem.
-Yoongi Hyung! -hallom bentről Yugyeom nyafogását. A kis srác sosem a stage nevünkön hívott. Őszintén abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán a bandáról tud-e. -Hagysz nyerni! Ez így nem ér! -nyafog tovább.
-Játsz JungKook Hyunggal, neki nem kell erőlködnie, hogy nyerni hagyjon. -kekeckedik Suga. Inkább csak felmegyek az emeletre, a szobámba és magamra zárom az ajtót. Leülök az ágyamra, és kezembe veszem azt a füzetemet, amibe a dalszövegekef szoktam írni, és amit nemrég Annánál hagytam. Kinyitom egy új oldalon, és addig agyalok, míg a sorok meg nem jelennek szemeim előtt. Becsukom a szememet, és egy olyan helyre képzelem magam, ahol szívesen lennék most. Korea tárul a szemem elé, tél idején. A szülővárosom, Daegu havas táját látom magam előtt, és már tudom is mot fogok irni. Aztán az első sorral együtt jön a többi is. A végére egy egész szép kis dalszöveget sikerül összehoznom, sóhajtva dobom el a tollat, és olvasom fel hangosan a sorokat.

"Odakint hull a hó,
Idebent semmi jó.
Hova kerültem?
Kérdezi valaki mögöttem,
S egyre inkább azt érzem
Ez a benső hangom.
Nem pedig valaki körülöttem.
Azt hiszem megőrültem.
Hogy annyi lánnyal ezt tettem.
De talán csak rossz helyre jöttem.
Elvétettem a célállomást a nagy ködben.
Félek rossz úton araszoltam
Mikor nem volt mibe kapaszkodjam.
Eltévedtem, de mire ráébredtem
Már nem volt hová mennem.
Tudom, most már késő bánat,
De azért bevallom a hibámat.
Ideje magamat rávennem,
Hogy a valódi énem megkeressem."

Jimin szemszöge:

Már több mint egy órája elmentünk Annával sétálni, de esküszöm, tíz percnél nem tűnt többnek. Nagyon jól érzem magam vele. Furcsa, hogy nem úgy viselkedik mint a rajongók. Mivel a tegnap estét még mindig homály fedi, Annát is megkérdeztem, ugyan ő mire emlékszik, de ugyanazt a választ kaptam mint V-től.
-Átmentem hozzátok, aztán Yugyeommal rajzfilmeztünk, aztán lefektettük őt, és mi kezdtünk el filmezni. Aztán mikor Tae már majdnem megcsókolt... -sóhajt nagyot. -akkor értetek haza Jinnel, eléggé összefonódva. -Csak felsóhajtok válaszán, realizálva, hogy bizony akkor a tegnap este örök rejtély marad.
-Jut eszembe... -nem tudom el szabadna-e mondanom... -Tudod... nem is tudom hol kezdjem. V nem teljesen az akinek gondolod. Én a világért sem beszélnék ellene, csak téged akarlak megóvni a V féle hódítástól. Otthon minden lány maxinum tíz percet vesz igénybe, és már az ágyában is vannak. -itt elhallgatok. Nem tudom mennyit szabad beszelnem erről, de már most úgy érzem, hogy túl sokat mondtam. Egyszerűen csak nem bírom látni, hogy Anna ennyire odavan érte, V pedig, ahogy mondta, ugyanúgy tekint rá mint bármelyik másik lányra.És tudjuk mi lesz a vége ennek. Anna is az ágyában fogja végezni, én pedig már most sajnálom. Azon csodálkozom, hogy eddig még nem dumálta maga alá.


Anna szemszöge:

Döbbenten nézek Jiminre. Nem igazán tudom hova tenni a mondanivalójat. Magyarul nem bízzak Taehyungban, mert csak meg akar fektetni? Tényleg ilyen lenne...? Valamiért nem ismertem meg. Nem tudom hogyan kellene egyáltalán reagálnom erre.
-Miért mondod ezt el nekem? -nem válaszol azonnal, csak sóhajt egyet.
-Mert bármennyire is szeretem Taehyungot, -nyel nagyot -amit csinál az kegyetlenség. Annyi lányt tör össze vele, és ha lehet, legalább egyet szeretnék megóvni a V-től való pofáreséstől.